Sport 2017. 04. 23.

Egy hullámban futni a Duna mentén…

Április 23-án, vasárnap tartották meg a 43.Komárom-Komárno futóversenyt. Korábban a Komáromi Napok programjának második felébe, szombati napra ütemezték az eseményt, idén viszont egy héttel kevesebb idő maradt a felkészülésre. A bevállalósabbak az 5,5 kilométeres táv helyett választhatták a 10 kilométeres szakaszt is, mely a Vág-partot és az észak-komáromi erődöt is érintette.

Az észak-komáromi gyülekező szokás szerint a Sportcsarnok előtt volt, ahol a rajtszámok, pólók, zoknik átvétele alatt a Veselá Kapela zenekar fúvós hangszeren játszó tagjai trombitálták össze a hangulatot és a több mint 700 résztvevőt. Kicsik és nagyok, sulisok és már dolgozó felnőttek, szülők és gyermekek – már a legkisebbektől kezdve – egy emberként töltötték be a teret. Ahogy Dobay Beáta testnevelés oktató is megjegyezte: „Ezért kell elhozni már a gimiben is a diákokat, hogy felnőttkorukban önszántukból is visszatérjenek a versenyre.” 

Az izmok előmozgatását Židek Péter testnevelés oktató tartotta, a startot jelző lövés pedig pontban 13:00-kor eldördült. Ahogy közeledtek a futók a hídhoz, úgy gyarapodtak a járda mellett álló szurkoló ismerősök, családtagok is. Mindenki tapssal és üdvrivalgással biztatta a résztvevőket: „Hajrá, már nincs sok hátra.” Az összes kanyarban rendőrautók jelezték az útvonalat, az Erzsébet-híd után pedig pohár vízzel várták a szomjazó futókat. Ugyan a műanyag poharak kiivásával gyűlt némi szeméthalmaz, a versenyről visszafele tartva azonban már nyoma sem volt a rendetlenségnek. A dél-komáromi pálya a Jókai-ligetet megkerülve a Csillag erőd irányában kanyargott, majd a strand utcájától kezdve rá lehetett kapcsolni az utolsó méterekre a célegyenes végéig.

A célban egy digitális óráról leshette le mindenki a saját idejét – és átlépve a vonalat máris víz, alma és az emlékérem landolt a versenyzők kezében. Gyurász Ildikó műsorvezető többször megkérte a látogatókat, hogy hagyják szabadon az utat, a résztvevők azonban mit sem törődve állták el a lihegő futók elől a célt követő első lépéseket. A 45-50 perces idők kijelzésénél már kezdtek érkezni a 10 kilométeres távot futó versenyzők is. Mi tagadás, ránézésből meg lehetett állapítani, kik a rövidebb táv sereghajtói, és kik a hosszabb táv élvonalát erősítő futók. Elkészültek a kihagyhatatlan fotók, majd ritmikus sportgimnasztika-bemutatóra invitálták a résztvevőket a sportcsarnokba. Az eredményhirdetés 14:30-tól zajlott, az eredmények a darktiming.hu weboldalon elérhetők.

Minden komárominak – határon innen és túl egyaránt – egyszer ki kellene próbálnia, milyen hangulata, feltöltőereje van egy ilyen közös futásnak. Nem számít a kor, nem lényeges az alkat és senki sem kéri számon a felkészültséget. Lényeg, hogy egy lélekként, ugyanazt az üzenetet közvetítsük mi, komáromiak: Két város, de egy szív!

(MK)