Elégedetlen pedagógusok – vélemények pro és kontra

Februári számunkban megjelent cikk
Komáromban február 5-én nagygyűléssel és élőlánccal tiltakoztak a környékbeli pedagógusok és a velük szimpatizáló szülők. A tüntetésen több, mint 400-an vettek részt. A pedagógusok sztrájkjával kapcsolatban ITT és ITT olvashatnak. 

Cikkünkben komáromi véleményeket gyűjtöttünk össze, megszólaltattuk mind az utca emberét, mind a szülőket – és természetesen a tanítókat is.

Az utca embere

Sokan nem értették a sztrájkolókat, tüntetőket. „Mit akarnak ezek a tanárok? Szégyelljék magukat, nézzék meg, hogy tanítanak, hát sehogyan! Aztán még ők akarnak fizetésemelést? – kérdi duzzogva egy elárusítónő a kasszánál, amire így válaszol valaki: „Ja, hát persze! Folyton nyavalyognak, közben semmit se csinálnak! Három hónap szünetük van, délután háromra otthon vannak, aztán még ők vannak kimerülve!”

Sokan a sztrájk időpontját nem helyeselték, mások politikai játszmát sejtettek a tüntetések mögött. A SziaKomárom FB-oldalán pedig ez a tipikus reakció jelent meg: „Ezzel az erővel az egyszerű munkások is lázadhatnának, mivel 300 euróért dolgoznak! Ők hogy éljenek meg?”

E sorok írója szerint a munkások valóban lázadhatnának, sőt, lázadniuk is kellene, mert 12 órás műszakokért, robotolásért 320 eurós fizetést hazavinni kizsákmányolás. De biztosak lehetünk benne, hogy ha sztrájkba lépnének, a pedagógusok is kiállnának mellettük – pedig a munkásoktól nem függ egy új generáció sorsa! A többiek pedig talán nem értették meg pontosan, miért is folyik jelenleg a sztrájk. Nem csupán a tanárok béremeléséről, hanem az egész iskolarendszer megreformálásáról is szó van. Azért, hogy mindnyájunk gyermekeire jobb jövő várjon.

Természetesen voltak-vannak szülők, akik a pedagógusok mellé álltak. Kati például kisétált a tüntetésre is: „Szerintem egy teljesen új kormány lenne a megoldás. Olyan kormány, amelynek oktatási szakemberei már álltak katedrán, vannak gyakorlati tapasztalataik, és értenek a gyerekneveléshez. Emellett természetesen legyen megbecsülve a pedagógus. Ma a gyereknek jogai vannak, de kötelességei nem: meg is verheti a tanítóját, mindenféle következmények nélkül.”

Szülők véleménye:

Hübsch Anikó két gyermekes anyaként úgy véli: a szlovákiai iskolarendszert alapjaiban kell megreformálni. Ugyanis az nem igazán képes arra, hogy gyermekeink a megfelelő tudással felvértezett, sikeres felnőttekké váljanak. „Lehet-e úgy tanítani, hogy sok tantárgyból nincsenek megfelelő tankönyvek? – kérdezi. – Vagy amik vannak, azokat folyton változtatják, sajnos legtöbbször a hátrányukra? Hogy négyévente újragondolják, mit kell tudni annak a gyereknek, hol kivesznek, aztán újra visszatesznek tantárgyakat, vagy óraszámokat? Meg tud-e az a kis elsős tanulni írni-olvasni a magyar iskolában magyarul, amikor heti 5 óra áll erre rendelkezésre, miközben a többségi nemzetnek 9 órája van ugyanerre? Az iskolaügy nem tömeggyártás, hogy négyévente azt lehessen mondani: bocs, ez az ötlet nem jött be, most kitalálunk valami újat, hátha az hatékonyabb lesz! A gyerekeim pedig nem kísérleti nyulak, és nem is statisztikai adatok!”

Radi Bauer Enikőnek a Mariánumba járnak a gyermekei: „Szülőként semmi nem lehet fontosabb, mint hogy gyerekeink jó körülmények között tanulhassanak, rátermett 

tanárok mellett. Az iskolák jól felszerelt, korszerű létesítmények legyenek. A magyar iskolák helyzete sok esetben alul marad a szlovák iskolákkal szemben, és ezt igazságtalannak tartom. Mivel a gyerekeim magyar egyházi iskolába járnak, még inkább hátrányban vannak. Sem az oktatásügy, sem az egyház nem támogatja őket kellőképpen. Mindenképp fel kell emelnünk a hangunkat, hiszen diák és diák között nem lehet különbséget tenni.”

Pedagógusok véleménye

Nézzük azonban, mint mondanak maguk az érintettek, a pedagógusok? A február 5-i komáromi tüntetés fő szervezői, elindítói Cséplő Viktória (Jókai Mór Alapiskola) és Laboda Róbert (Munka Utcai Alapiskola) voltak.

„Eltelt négy év ebből a kormányzásból, és nem történt semmi! – mondja Laboda Róbert. – Pedig a legnagyobb ígéretek az iskolaügyre és az egészségügyre irányultak. És mi lett a sok ígérgetésből? Semmi! Kiművelt emberfő nélkül veszélyben a társadalom. Az oktatás-nevelés hatékonyságának, magas színvonalának záloga az oktatás gördülékenysége. Ez jelentősen összefügg a pedagógusok szakmai megbecsülésével is. A békés demonstrációval a pedagógusi hivatás áldatlan körülményeire szerettük volna felhívni a figyelmet. Úgy gondoljuk, ez sikerült is: szlovák és magyar intézmények nem nemzetiségi ügyet csinálva ebből, összefogtak, hogy élőláncot alkotva, békésen tiltakozzanak. Számomra nagyon erős élmény volt ez a tüntetés, a vége különösen emelkedett hangulatúra sikeredett.”

Mózes Endre, a Mariánum Egyházi Gimnázium tanára szintén jelen volt a tüntetésen. „A sztrájkhoz egész tantestületünk csatlakozott, két napig nem tanítottunk. Sokat vitatkoztunk, mielőtt sztrájkba léptünk volna. Nemcsak magunkért, hanem az iskolaügyben tapasztalható áldatlan helyzet miatt döntöttünk így. Jónak tartom a jelenlegi rendezvényt is, és minden olyan megmozdulást, ami felhívja a figyelmet arra, hogy célunk az oktatás-nevelés hatékonyabbá tétele.”

Less Károly, a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanára szintén részt vett a nagygyűlésen. „Tanárként kötelességem részt vállalni a megmozdulásokban. Társadalmunkban a tanári hivatás az alábecsült munkák közé tartozik. Ezen felül a tiszteletlenség, a mérhetetlenül felesleges papírozás, az alacsony bérezés mind kiváltó okai a jelenlegi helyzetnek. Az iskolaügy rendbetétele nem az iskolák, hanem a kormány feladata. Mi tanárok, szülők, gyerekek elszenvedői vagyunk ennek a beteg rendszernek.” A következőképpen folytatta eszmefuttatását: „A tanárnak már messze nem jár annyi tisztelet, mint azelőtt. Mintha mindenki elfelejtené: a jövő generációjának oktatása nagy felelősség. A gyermekek le vannak terhelve. Elvesszük tőlük a gyermekkort, magoltatjuk őket és nem adunk teret a problémamegoldás és a kreativitás képességének. Testnevelő tanárként szomorúsággal tölt el az is, milyen a mai diákok fizikai állapota. Rengeteget romlott a teljesítőképességük és az egészségi állapotuk. A szülők éjjel-nappal dolgoznak, nincs idejük és energiájuk gyermekükre. Így már a nevelés felelőssége is a pedagógusokra hárul. Igen ám, de ugyanakkor nem becsülik a tanárokat: ha ne adj’ Isten a gyermek rossz jegyet, beírást kap, mindjárt a tanárt vonják felelősségre. Az iskola vezetőségének kemény, idegölő dolga van, a sok papírmunkától nincs idejük foglalkozni azzal ami igazán fontos, az intézményükben folyó oktatással. Őrlődnek a szülők kívánságai és a fenntartó elvárásai között. Pályázniuk kell, sorsokról döntenek, hatalmas a felelősség rajtuk. A politikusok előszeretettel használják kampányfogásként az oktatás ügyét – aztán amikor hatalomra kerülnek, megtörténik a nagy semmi.”

Végül álljon itt egy másféle pedagógusi vélemény: „Én nem értek egyet a sztrájk időpontjával – mondja Miklós. – Szerintem most nem tudunk elérni semmit. Nekem az a véleményem, hogy szeptemberben, egységesen nem kéne megnyitni az iskolák kapuit. Képzelje el, emiatt mennyi szülő nem tudna menni dolgozni? Úgy vélem, ez egy-két héten belül olyan gazdasági károkat okozna Szlovákiának, hogy a kormány igen gyorsan tárgyalóasztalhoz ülne. Viszont a követelésekkel egyetértek, és ha már kialakult a sztrájk, én is csatlakoztam hozzájuk.”

Az alap- és középiskolai pedagógusok sztrájkja február 15-én hivatalosan véget ér, ettől kezdve azonban az egyetemek és főiskolák léptek sztrájkkészültségbe. Azt mondják, bizonytalan időre, egységesen bezárják a felsőoktatású intézmények kapuit…

Milány Kincső és Hübschné Dráfi Anikó