Város 2016. 05. 18.

Kialakult az Erzsébet híd Fesztivál programja

Kialakult az Erzsébet híd Fesztivál programja. A rendezvényt, amelynek célja a határon átnyúló kapcsolatok és a „Komárom egy város” érzésének erősítése, az északi hídfőnél kerül megrendezésre, 2016. május 27-29. között, pénteken 16.00,  szombat-vasárnap pedig 15.00 órai kezdettel!

A kulturális seregszemlén a két városrész 36 kulturális egyesülete, csoportja, előadója lép fel, 8-al több, mint tavaly. Ezért idén már három naposra bővül a fesztivál, melynek helyszíne a két várost összekötő Erzsébet híd északi hídfője, a Nádor utca eleje, a Szent István szobor környéke.

A rendezvényen minden előadó ingyen lép fel, így a rendezvény a látogatók számára ingyenes. Kitűnő előadók gondolják úgy, hogy ellenszolgáltatás nélkül, lokálpatriótaként mutatják meg művészetüket Komárom közönségének. Nagy lehetőség ez a bemutatkozásra azoknak is, akik még pályájuk elején járnak.

A szervezők igyekeztek megszólítani a fiatalokat  és a nyugdíjas csoportokat is. Bővül a nemzetiségi paletta, több szlovák előadóval, illetve egy roma hagyományőrző csoporttal is.  Ezzel együtt  szeretnék tovább erősíteni a magyar közösségek nemzeti azonosságtudatát, összetartozását.

PROGRAM: 

Május 27., péntek: 
  • Klapka György férfi dalkör (Csallóközi és vidám dalok)
  • Cakana” szlovák női dalkör (szlovák népdalok)
  •  Délibáb Színház (Ottalvós buli – szerkesztett színpadi játék kortárs magyar gyermekversekből)
  •  MóKamara (könnyűzene, filmzene)
  •  Szabó Gyula okleveles népdalénekes
  •  Aylen’s Fall (akusztikus rock)
  •  Nova Rites Zenekar (Rock’n’roll)
  •  Fehér Virágok együttes (rock, nemzeti rock)
  •  Elit Osztag együttes (punk)
  •  Dr. Blazej (popzene)
  • DEM Rádió (lemezlovasok, rádió)  
Május 28., szombat:
  • Musical színház/Dramaták – Dramaticky  krúzok Gymnázia L. J. Suleka prie MO MS Komárno (színház, előadóművészet)
  • ZsUMBA ZUMBA (zumba fitness)
  •  Benes Ildikó és Pőthe István (slágerek, nosztalgia dalok)
  •  Tolma Baranta (harcművészet)
  • Jancsik Dóra és Molnár Zoltán (társastánc)
  •  Bak-Elit & Norys (Rap/ Hip-Hop)
  •  Régenment együttes (eklektikus rock)
  •  Rebith (rock, blues)
  • Kerecseny (blues, folk, rock, metal)
  • Egyéb Veszély (magyar blues és rock)
  • Ölveczky András (pop,rock),
  • Pécsi Virág Veronika – ének
  •  Slovenski rebeli – folklórom motivovany súbor (folklór)
  • Horváthné Hosszú Marika (könnyűzene, operett)
Május 29., vasárnap:
  • Mészáros Adrienn (opera, operett)
  • Khale Lulugyi együttes (cigány autentikus népzene)
  • M-art társulat (rock, nemzeti rock)
  •  Vox Femina Kórusegyesület,
  • Neverending Sorry (rock)
  •  Városi Művelődési Központ és Jókai Mór Alapiskola Gaudium Vegyeskara és Hangszeres Kamaraegyüttese
  • LekvárosFunk (funky)
  • Proksa Zoltán (musical, operett)
  • Wolf Street Trio (örökzöldek, világslágerek)
  • Lokomotiv Revival Band ( LGT slágerek)
  •  Vida Róbert (könnyűzene)
A rendezvény ingyenes. 

A fesztivál szervezői: az Endresz Csoport Egyesület (Magyarország), a CSEMADOK és az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás (Szlovákia).

A rendezvény védnöke: dr. Molnár Attila (Dél-Komárom) és Stubendek László (Észak-Komárom) polgármestere

2016 EHF plakát