Kultúra Dél-komárom 2019. 07. 10.

Fantasztikus leletre bukkantak a régészek

A római katonaváros északi főkapuját és a hozzá csatlakozó falakat találták meg a napokban a régészek, akik július elejétől folytatják az ásatásokat a Molaj városrészen. A jövőbeni tervek szerint 2020-ra a talált leleteket majd egy csaknem héthektáros szabadtéri régészeti parkban mutatják be, amely a Brigetio Katonatábor északi részén épül meg – írja a kemma.hu.

A területen korábban egy félköríves épületrésszel ellátott létesítményt, valamint egy csaknem 30 méter hosszú csatornát találtunk – mondta dr. Bartus Dávid. Az ELTE ókori régészeti tanszékvezetője. A docens hozzátette: idén új helyszínen kezdték meg a munkálatokat, gyakorlatilag a tábor északi részén, ahol a napokban megtalálták a római katonaváros főkapuját és a hozzá kapcsolódó falakat, valamint egy rövid útszakaszt.

Itt már volt egy kisebb ásatás 1941-ben, de erről semmilyen dokumentáció nem maradt fent, így most az a célunk, hogy ezt a táborkaput teljes egészében feltárjuk. A későbbiekben itt egy csaknem 300 négyzetméteres tematikus játszótér valósul majd meg a tervezett régészeti parkban – emelte ki dr. Bartus Dávid.

A feltárásokat idén is a komáromi önkormányzat támogatja, valamint pályázati forrásból különítettek el pénzt a munkálatokra. Az ásatások előreláthatólag augusztus végéig zajlanak majd a területen, azonban július 24-én nyílt nappal várják az érdeklődőket a szakemberek, akik a nagyközönségnek is bemutatják az idén feltárt területeket és régészeti leleteket.

Régészeti park épül

Idén ősszel, de legkésőbb jövő tavasszal megkezdődik annak a régészeti parknak a kivitelezése, amely az 1600 éves római katonaváros, Brigetio örökségét mutatja majd be a látogatóknak. Az elmúlt két évben számos lelet került elő a Molaj városrészen található területen, egyebek közt egy rendkívül jó állapotban lévő, 30 méter hosszú csatorna, valamint egy félköríves épületrésszel ellátott létesítményt is, amelyben feltehetően I. Valentinianus római császár meghalt. A mintegy héthektáros parkban múzeumi kiállítótér, római kori játszótér, látogatóközpont és régészeti leleteket bemutató csarnok is helyet kap. Az újonnan emelt épületeknek köszönhetően a park szinte egész évben látogatható lesz.

Számos páratlan lelet került elő

A Komáromi Klapka György Múzeum munkatársai és az ELTE ókori régészeti tanszékének régészei 1992 óta folytatnak minden nyáron ásatásokat Brigetio területén. 2017-ig a Vásártéren zajlottak a munkálatok. A 25 év alatt az egykori polgárvárosi részen számos páratlan lelet került elő, egyebek közt a tér nyugati részén találtak egy pékműhelyt, benne két kemencével, valamint a keleti szekcióban épületek értékes falfestményeit tárták fel. dr. Bartus Dávid elmondta, hogy jelenleg a 25 éves kutatás tudományos feldolgozása is zajlik. Folyamatosan dolgozik egy csoport a régészeti leletek dokumentálásán. Az eredményeket könyvben is publikálni fogja majd az ELTE ókori régészeti tanszéke előreláthatólag 1-2 éven belül.

(kemma.hu)