Város 2014. 04. 09.

Fejlesztési program indult a Selye János Kórházban

A dél-komáromi Selye János Kórházban több mint 760 millió forintból fejlesztik a járó- és fekvőbeteg ellátást. Az uniós forrásból támogatott beruházásnak három fő része van, építészeti, eszközbeszerzési és informatikai. A részleteket illetően dr. Ferencz Péter főigazgató, és dr. Szakál Imre orvos-igazgató április 8-án tartott projektnyitó sajtótájékoztatót.

A projekt része még a fűtéskorszerűsítés, mely energia- és költségtakarékossá teszi a kórház illetve a rendelőintézet fűtését. Ezen kívül fejlesztik az egész intézmény informatikai rendszerét is.

Ma már az élet egyetlen területén sem tudunk mozdulni informatika nélkül, nincs ez másképp az egészségügyben sem” – emelte ki dr. Ferencz Péter. – „A beruházás során nem csak hardver- és szoftverfrissítés zajlik, hanem hálózatfejlesztést is végrehajtanak. Rendszerbe állítunk egy teljesen új medikai szoftvert is, amely részben a dokumentációt, részben az elszámolási feltételeket segíti majd”.

Dr. Szakál Imre orvos-igazgató elmondta, hogy az ő pályafutása alatt ilyen mértékű korszerűsítés nem valósult még meg a kórházban. Hozzátette, hogy a beruházás nagy jelentőséggel bír a kórház, a rendelőintézet és a betegek számára egyaránt.

A támogatási szerződést tavaly decemberben írták alá, a projekt várhatóan jövő tavaszra fejeződik be.

(forrás és fotó: komarom.hu)