Kultúra 2018. 03. 29.

Fény derült az idei Komáromi Napok részletes programjára

A mai napon (március 29.) megtartott sajtótájékoztató során a város vezetői és a szervezők közösen mutatták be az áprilisi Komáromi Napok részletes programját. Idén városunkba látogat majd a Magna Cum Laude, Peter Lipa, a Horkýže Slíže, a Ladánybene 27, valamint Tóth Gabi is. Emellett viszont sokszínű kísérőprogramok, gasztronómiai különlegességek és kézművesek is várják majd az érdeklődőket városszerte. De persze a hagyományossá vált Borok Utcája sem maradhat majd el.

Koncertek és Borok Utcája 

Ferenczy Zsolt elmondása alapján a széles kínálatnak köszönhetően mindenki megtalálhatja majd az ízléséhez leginkább passzoló borfajtát. Majd hozzátette: „a borászok számára is nagy értékkel bír a Komáromi Napok. Ez azt is bizonyítja, hogy rengetegen jelentkeztek a Borok Utcájára, sajnos azonban mindenki számára nem lehetett helyet biztosítani.” 

A 13 pincészetet felvonultató Borok Utcáján a már jól ismert borászok mellett az idei évben egy új pincészet, a Helembai pincészet is bemutatkozik majd városunkban. Mellette a Tokaji borvidék szlovákiai és magyarországi képviselői is helyet kapnak majd. Az idei évben a borászok már a 0.napon, pénteken 5 órától nyitva lesznek, míg az egyes borjegyek értéke magasabb lesz az eddig megszokott 20 centesnél.

A fesztivál zenei részét Kovács György mutatta be: „A Komáromi Napok ideje alatt közkedvelt, neves előadók és bandák érkeznek majd városunkba. Próbáltunk vegyesen válogatni, hogy a különböző stílusok kedvelői is megtalálhassák a számukra leginkább megfelelőt.”

A 0.napon egy kisebb koncerttel veszi kezdetét a zenés szórakozás, szombaton az Elán Forever és egy Guns N’ Roses tribute banda, majd Keresztes Ildikó és Varga Miklós ad koncertet. Vasárnap a komáromi Hodek testvérek zenélnek Anita Soul oldalán, utánuk jönnek a Neoton Familia sztárjai,21 órától pedig a Horkýže Slíže lép majd színpadra. Hétfőn Peter Lipa jazzkoncertjét élvezhetjük, majd a Ladánybene 27 tart egy Bob Marley emlékestet, természetesen saját slágereikkel vegyítve. Őket a Magna Cum Laude zenekar fogja követni a színpadon. Kedden nekünk zenél a Garami Funky Staff, az Abba Slovakia,  míg a koncertsorozat Tóth Gabi fellépésével zárul.

A zenei palettát az idei évben különböző utcazenészek is tovább színesítik.

Kézművesek és gasztronómiai ínyencségek

A sajtótájékoztató folytatásaként Szabó Csilla elmondta, a minőségi és széles kínálatot szem előtt tartva kerültek kiválasztásra a gasztronómiai árusok. „A várost szinte ellepik majd az úgynevezett street food truck-ek. Itt azonban nem kell a megszokott gyorséttermi ételekre gondolni, a kézműves hamburgereken túl hagyományos szlovák népi ételeket, különböző tésztákat és barbecue különlegességeket is megtalálhatunk majd, az édességektől a húsételekig.”

A plébánia mögötti téren megtalálható lesz egy gasztropiac, ahol savanyúságok, lekvárok, szirupok, pástétomok egyaránt kaphatóak lesznek.

A városközpontban pedig egy fazekas és egy díszkovács standja is fellelhető lesz, ahol bárki számára nyitott lesz a lehetőség, hogy kipróbálja a mesterségeket.

Komáromi Napocska

Szabó Csilla ezt követően kitért a Komáromi Napocska néven elkeresztelt eseménysorozatra, melynek ötlete a tavalyi évben született meg, amikor is hatalmas igény volt a gyerekek szórakozási lehetőségére. A programsorozat két nap (április 28-án és május 1-jén) kerül megrendezésre az Anglia parkban, valamint a Tiszti Pavilon udvarában. A programpont során hagyományos népi játékokkal és kézműveskedéssel is lehet majd találkozni. Hétfő délután pedig egy fafaragó mester egy tölgyfából készít majd szobrot, ami a Komáromi Napok után is a várost fogja ékesíteni.

44. Komárom – Komárno futóverseny

A hagyományos futóversennyel kapcsolatban Keszegh Béla alpolgármester elmondta, az esemény szervezői, a Komárom – Európa Futóegyesület (KEFE) a futóközösséggel egyeztetve és együttműködve vezettek be az idei évben pár újítást. Emellett kiemelte, hosszú évek után, idén ismét az erődön keresztül lehet majd futni, ami igazán különlegessé teszi majd a sporteseményt.

Ezen felül az idei évben is megrendezésre kerül majd a Csárda túra.

Filmfesztivál, 4 napos videójátékparty, Öregvár napok és további érdekes programok

Sebő Bea a könnyűzenei koncertek mellett megrendezendő két komolyzenei rendezvényt is bemutatott: hétfőn a Komáromi Kamarazenekar, vasárnap pedig a Concordia Vegyeskar ad majd koncertet.

Az idei Komáromi Napok ideje alatt mutatkozik majd be az Első Komáromi Filmfesztivál is, amelynek a Tatra Mozi ad otthont.  A programpont során amatőr filmesek alkotásait tekinthetjük meg április 23-án reggel 9 órától. A ReBoot üzlet pedig egy 4 napos retro videójáték partyt szervez a Zichy-pontban.

Április 28-án katonai és airsoft kiállításon vehetünk részt. Május 1-jén pedig a hagyományossá vált Öregvár napok kerül megrendezésre.

A Komáromi Napok további újdonsága lesz a tombolahúzás, aminek fődíja egy Opel Adam egész éves ingyenes használata, a második díj pedig egy teletankolt Mercedes hétvégére szóló használata.

Keszegh Béla a sajtótájékoztató végén kihangsúlyozta a dél-komáromi városvezetéssel való szoros együttműködést és kapcsolatot a Komáromi Napok szervezése kapcsán, valamint, hogy a szervezésre bocsátott, tavalyi 30 ezer eurós keretet a városi testület az idei évben 45 ezerre emelte. Azonban ez még mindig csak nagyjából a fele annak a pénzösszegnek, ami szükséges a Komáromi Napok megszervezéséhez, így jelentős az az összeg, amit a szervezők különböző szponzorokon keresztül tudnak hozzátenni.

A Komáromi Napok egyik fő támogatója, a Zlatý Bažant pedig egy 5×15 méteres sátort állít majd fel, melyben többféle kézműves sör lesz kapható, egy szakács pedig az egyes sörökhöz leginkább passzoló ételeket készíti majd el.