Filmsorozat, nem szappanopera
Mikor láttam utoljára jó magyar tévéfilmsorozatot? Egyáltalán, mikor láttam utoljára magyar filmsorozatot? Magyar sorozatokból nincs hiány, minden estére jut egy-egy népszerű széria. Hogy egyiknek sem vagyok a lelkes rajongója, sőt, még alkalmi nézője sem, talán nem véletlen.
A három legnézettebb magyar csatorna valamelyikén futó sorozatok közül egyik sem győzött meg arról, hogy érdemes volna leülni a képernyő elé, és hónapokon, vagy akár éveken át figyelemmel kísérni, ahogy a kreált szereplők élete zajlik barátok közt és jóban-rosszban. Az utolsó magyar televíziós sorozat, amelynek állandó nézője voltam, a Szomszédok. Igaz, akkoriban csupán a Magyar Televízió létezett, és sorozatból sem forgattak többet.
Az HBO tévétársaság magyar változata gondolt egy merészet, és úgy döntött, hogy megpróbálkozik saját gyártású produkcióval is. Első ilyen kísérletét indította útra tavaly Társas játék címmel, amely az első néhány részben még az újdonság erejével hatott, idővel azonban megkopott, és mára többé-kevésbé el is felejtettem, hogy létezett. Az első kísérletet újabb követte. A csatorna most nem merészkedett egészen újhoz nyúlni, inkább a biztosra játszott. Megvásárolták az izraeli BeTipul című sikeres tévéfilmsorozatot, amelyet az elmúlt években, kicsit átfaragva, lecsiszolva műsorra tűztek Brazíliában, Argentínában, Hollandiában, Szlovéniában, és természetesen Amerikában is, ahol A terapeuta címmel futott három évadon át Gabriel Byrne főszereplésével.
A magyar verzió Terápia címmel indult az HBO programján október végén. A sorozat egy pszichológusról, Dargay Andrásról (Mácsai Pál) szól, akinek kényelmes kanapéján egymást váltják a páciensek. Hétfőn a csinos Laura (Marozsán Erika) érkezik, aki szerelmes a pszichológusába. Kedden a gyógyszergyár tulajdonos, Máté (Nagy Ervin), akinek önteltsége nem ismer határokat. Szerdán a tizenhat éves tornászlány, Zsófi (Sztarenki Dóra), akit elgázolt egy autó, és csak egy szakvéleményre lenne szüksége a biztosító számára. Csütörtökön egy házaspár, Petra (Szamosi Zsófia) és Tamás (Nagy Zsolt), akik nem tudják eldönteni, hogy vállaljanak-e második gyereket. Pénteken pedig a hóhért akasztják, András ül le tíz éve nem látott mentora, Ágnes (Csákányi Eszter) foteljébe, hogy kiadja magából mindazt, ami egy hét alatt felgyülemlett benne. Emellett feltűnik András felesége, Judit (Für Anikó) is, akivel egy ideje már csak látszatházasságban élnek.
A sorozat egy mondattal így foglalható össze: két ember beszélget egymással szemben ülve a kanapén. Az ötlet eredeti, talán kissé veszélyes is, és csupán a színészi játék milyenségén múlik, mennyire hitelesek a történetek. A forgatókönyvet az eredeti izraeli változatból fordították le, itt-ott korrigálva az egyes karakterek személyiségén. Például az eredeti verzióban a gazdag milliárdos karaktere helyett egy vadászrepülőgép pilótája szerepel. A forgatókönyvíróknak fel volt adva a lecke, hogy feszes, hiteles szöveget írjanak, a rendezőknek pedig, hogy a színészekből kihozzák a maximumot. Az első részeket látva elmondható, hogy a dolog működik. Igaz, Marozsán Erika az első részben messze nem azt a nőt sugározta, akit a szerepe szerint kellett volna alakítania, vagyis egy csábító, magabiztos hölgyet, inkább visszafogottnak tűnt, de Nagy Ervin vagy Nagy Zsolt azonnal lubickolt a szerepben. Sztarenki Dóra fiatalon is hiteles, Szamosi Zsófia, aki kevésbé ismert a tévénézők előtt, ugyancsak remekel a komoly, karrierista nő szerepében, Csákányi Eszter és Mácsai Pál pedig vérbeli magyar értelmiségiek, emellett terapeuták is egyben. A főszereplőt alakító Mácsai Pál mimikáját, testbeszédét külön kiemelném, jobb színészt keresve sem találhattak volna erre a szerepre. A színészi játék tehát erős, remek színészgárdát válogattak össze a készítők.
A sorozatot Enyedi Ildikó és Gigor Attila felváltva rendezik, epizódonként, illetve karakterenként. A díszlet, a helyszín ötletesen van megoldva, nem tűnik erőltetettnek. Az egyes epizódok huszonöt percesek, ebbe kell belesűríteni mindent, úgy, hogy a néző ne kapcsoljon át, és ne érezze azt, hogy átverték. A karakterek eddig működnek, a dialógusok nem vontatottak. A titkok apránként kerülnek felszínre, idővel mindenkiről lehull a lepel, ahogy egyre inkább megnyílnak a páciensek, és a terapeuta is egyben. Az igazság mindig csak adagolva fogyasztható.
A készítők szakemberek véleményét is kikérték a forgatás megkezdése előtt, emellett a marketingre is szántak némi összeget és energiát – éltek a mai kor adta lehetőségekkel. A Terápia nem a könnyedén fogyasztható filmsorozatok listáját gyarapítja. A díszlet, a mozgástér minimális, nem azon izgulunk, hogy ki kivel szűrte össze a levet, ki kinek akar ártani. Elsősorban a párbeszédre, a színészi játékra épít, az arcok, testrészek rezdüléseire. Az alkotók remélik, a néző gondolkodóba esik, és időnként magára ismer. Hiszen mindenki rejteget valamit, ahogy a sorozat alcíme is sugallja.
(Rajkovics György, Csallóköz hetilap)
