Sport 2016. 02. 02.

Fitt testben fitt lélek

Helyes táplálkozás, káros szenvedélyekről való lemondás, állandó sport. És vajon mit kapunk cserébe? Egészséget, kifogástalan közérzetet és tökéletes alakot! Ez az életmód a fitnesz világában tevékenykedőket jellemzi, akiket bátran csodálhatunk. Azonban nem muszáj megelégednünk a sóvárgással. Mi magunk is tehetünk azért, hogy mi legyünk a következő példaképek!

Slávik Éva

már kilenc évesen a sportnak élt. Szerzett már szlovák, magyar, horvát, osztrák és európai bajnoki címet is az elmúlt években. „Mindig tiszta versenyeken indultam, eredményeimet mesterséges adalékanyagok nélkül értem el. Az egészséges táplálkozás velejárója, hogy ha néha vétkezel is, azt könnyen ledolgozod az edzések során.” Hogy mit nem eszik szívesen? „Hurkát és tejszínhabot – mert egyiket sem szeretem” – mondja nevetve. Éva több mint húsz éve edzősködik, jelenleg a Selye János Egyetemen is ad órákat.

Nem látszik az életkorom, és hogy a legnagyobb problémák mellett is kiegyensúlyozott tudok maradni.

Tanítványainak igyekszik példát nyújtani. „Jó érzés, mikor egy-egy hallgató eleinte kötelességből jön órára, később pedig aktív sportolóvá válik.” Vajon egy sportoló nő számára milyen életmódbeli változást jelent, ha anyává válik? „Az én napi ritmusom teljesen átalakult, a gyerekek és család lett az első. Este tornázom, illetve reggelenként futok. Mindkét gyerekem születése után gyorsan visszatértem az óraadásra, ami pedig a várandósság időszakát illeti: egészen a nyolcadik hónapig tartottam alakformáló edzéseket, természetesen mértékkel.” Éva sokszor szerepelt reklámarcként, legutóbb pedig kismamaként népszerűsítette, hogyan tartsuk magunkat formában állapotosan is. „Hogy megbámulnak-e az utcán? Remélem – mondja nevetve. – A legnagyobb húzóerő számomra, hogy nem látszik az életkorom, és hogy a legnagyobb problémák mellett is kiegyensúlyozott tudok maradni. A sport minden oldala csupa pozitívum, ez a hosszú élet titka.”

Slávik Éva
Slávik Éva
Juhás Tímea:

„A kassai állatorvosi egyetemre jártam, ahol rengeteget kellett tanulni. Elegem lett. Fogtam magam és elkezdtem edzőterembe járni.“ Juhás Tímeát az edzője kezdte bíztatni, hogy komolyabban is foglalkozhatna a pályával, így 2013-ban a trencséni Fitness Cup-on negyedik, a poprádi Tatranský pohár és a zsolnai Mozolani Fitness Cup rendezvényein elődöntős lett. „A sport endorfinnal tölt fel és célt ad, amiért nap mint nap megküzdök.“ Természetesen a versenyszezon kemény diétával jár, sűrű az edzés és nagy a hajtás. Ilyenkor gyakran érzi az ember, hogy nem bírja a gyűrődést. „Legyen bármilyen nehéz, sosem adnám fel a befektetett munkám egy tábla csokiért!”

A sport endorfinnal tölt fel és célt ad, amiért nap mint nap megküzdök.

Tavaly megszületett Timi kisfia, de természetesen a terhesség alatt is odafigyelt magára. A szülés után öt hónappal már a hasa is olyan kidolgozott volt, mint rég. „Ma már korábban kell kelnem, hogy minden teendőm győzzem. Az állatorvosin doktorandusz vagyok, és ha Ádámka ovis lesz, visszatérek eredeti szakmámhoz is.” November óta személyi edzőként is köszönthetjük. „Igyekszem a számomra fontos embereket is a helyes útra terelni, és jól haladunk. A férjemmel tökéletesen kiegészítjük egymást, ő is rendszeresen sportol.” Bizony az instant leveseket, wifonokat már nem szívesen enné meg. „Elítélem, ha valaki elhagyja magát, hiszen egy életünk van, egy testünk, egy egészségünk. Erőt kell venni magunkon és legyőzni a lustaságot! Az én célom, hogy holnap jobb legyek, mint tegnap voltam.”

Juhás Tímea
Juhás Tímea
Őszi Denisza

már tizenhat éve edzi a környék aktívabb lakosait (jelenleg a Life Sport mozgásstúdióban), testépítéssel pedig négy éve kezdett foglalkozni. „Jánosdeák Angelika buzdítására léptem be a fitneszversenyek világába. Megtanultam, hogy a célok elérése érdekében az élet minden területén lemondások sora vár ránk. Az eredmény viszont csupa pozitívum, úgyhogy fő a kitartás. Ha az ember eltökélt, akkor számára ez a természetes. A mi életünk sem az önsanyargatásról szól, csupán a finomított liszteket és cukrot kell száműzni, ennyi az egész.“ – mondja nevetve.

Sosem ítéltem el senkit, aki esetleg túlsúlyos, vagy nem sportol. De mindenkit csak bíztatni tudok. Sosem keső elkezdeni.

Denisza napi szinten tart csoportos edzéseket, versenyidőszakban alig van szabadideje. „Jóformán minden napom az edzésről szól, hiszen ez a hivatásom.“ Az anyaság, mint minden nő életében, természetesen nála is változásokat hozott. „Megfelelő időbeosztással megoldható az összhang a család, a gyermeknevelés és a munka között.“ Eddigi pályafutása alatt a lehető legjobb eredményeket érte el. Európai és a világbajnoki címeket is szerezett. „A szűk családom már teljesen hozzászokott, hogy én másként táplálkozom és más életmódot élek. Próbálom nekik is ezt egy bizonyos mértékben átadni és hatni rájuk. Sosem ítéltem el senkit, aki esetleg túlsúlyos, vagy nem sportol. Nem lehet tudni mi áll a háttérben, de mindenkit csak bíztatni tudok. Sosem keső elkezdeni.“ És hogy mi is a fő motivációja? A vendégei és az ő elégedettségük. „A lényeg, hogy senki és semmi ne tántorítson el minket kitűzött céljainktól, hiszen a tervek adnak igazi értelmet az életünknek.“

Őszi Denisza
Őszi Denisza
Keszegh Anikó

testszépítőnek vallja magát. „A fitneszmodellek finoman kidolgozott teste mindig is elbűvölt. Ezért huszonkilenc évesen, a három hónapos fiam mellett úgy döntöttem, belevágok.“ Heti négy edzéssel és dietetikus étrenddel kezdett új életformát. „Számomra nem létezik lemondás. Akkor eszem, amikor éhes vagyok – de nem tömöm magam üres kalóriákkal!“ Májusban lett volna az első nemzetközi versenye, azonban az akkori személyi edzője anabol szteroidokat adott neki. Amikor rádöbbent, visszalépett. „A gyógyulásomat a speciális súlyzós gyakorlatoknak köszönhetem. Csürke Csaba egy hónap alatt készített fel az első amatőr versenyemre Pécsett, melyről három éremmel tértem haza.“

Számomra nem létezik lemondás. Akkor eszem, amikor éhes vagyok – de nem tömöm magam üres kalóriákkal!

A sport által Anikó felelőségteljesebb lett. „A gyermekeimnek nem tiltok semmit, viszont igyekszem megtanítani, mit miért eszünk. A mozgás öröme és gyakorlása pedig már a kezdetektől a napi rutinunk része.“ Anikó két gyerek mellett is eszméletlenül jól néz ki, ezért nem csoda, hogy életének részét képezik azok a fotózások, amelyeket Horváth Tamás készít róla. „Kisportolt testben szeretném leélni az életem. Ennek az életstílusnak a célja, hogy levezesd a feszültséget és jól érezd magad a bőrödben!“ Tavaly az International Wellness Institute fitnesz instruktori képzésére is bejelentkezett. „Az edzésmódszereket magamon tesztelem. Nem erőltetek semmit, ha valaki akar, úgyis követni fog.“  Ő szintén kerüli az adalékanyagokkal és a színezékkel tömött ételeket. „Fontos, hogy ne csak az étvágyamat oltsam, hanem a testem is feltöltsem.“ Anikó harcos típus, a küzdés inspirálja és nem tart a komfort zóna átlépésétől. „Célom megtanítani az embereknek, hogy a mindennapi életben is jobban helyt tudnak állni, ha egészséges testben élnek.“

Keszegh Anikó
Keszegh Anikó
Perina Nikolett

tizennyolc évesen kezdett rendszeresen edzőterembe járni, hogy megszabaduljon pár kilótól. „Visszagondolva, akkoriban rettenetes volt az étrendem, pedig úgy gondoltam, mindent jól csinálok.“ Az ihletet Niki számára a közösségi oldalon felbukkanó bikini fitnesz versenyzők adatlapjai adták. „Amíg a barátaim fagyiztak, pattogatott kukoricát és hatalmas pizzákat majszoltak, addig én a kis dobozkámból párolt csirkemellet rágcsáltam. Ez akár lemondásnak is tűnhet, de így élveztem az életem. Kicsit sem bántam, hogy ‘más’ vagyok, mint a többiek.“ Mára már sokkal választékosabb étrendet követ, miután megismerkedett a testépítés mögötti tudománnyal is. Nikinek mindjárt az első versenyén – amelyet Hawaii-n rendeztek! – sikerült kimelkedő eredményt elérnie: aranyérmes lett a Paradise Cup 2O15 Hawaii című rendezvényen.

Van, aki számára a karom túl izmos, vagy túl széles a vállam. De nem hinném, hogy a kerek fenék bárkinek ellenére lenne.

Jövőre az a célja, hogy megvédje a címet. „Hawaii-on minden sokkal egyszerűbb. Nagyobb a választék az egészséges ételekből. Például a tonhal mindenhol frissen kapható.” Ezen kívül temérdek a sportolási lehetőség: túra, vízi sportok, egyéb szabadtéri tevékenység. Niki egyik példaképe Olívia Pohánková, aki jó pár döntésében segítette. „Mindenkinek más a véleménye a női ideálról. Nem azért élem ezt az életstílust, hogy mások tetszését elnyerjem. Magamért edzem. Van, aki megjegyzi, hogy számára a karom túl izmos, vagy épp a vállam túl széles, de nem hinném, hogy például a kerek fenék bárkinek ellenére lenne…“ – mondja nevetve. Erre az életmódra mindenkinek magának kell ráéreznie, hogy szeretne-e változtatni a szokásain, egészségén, külsején, de legfőképp a belső, mentális helyzetén. „Csodálatos átélni és látni másokon is, hogy mire képes az ember, ha elhatározza magát: látványosan képes megváltoztatni testét-lelkét!“

Perina Nikolett
Perina Nikolett

Milány Kincső