Mix 2018. 05. 10.

Fotók: Így díszítik a Selye János Gimnáziumban a végzősök osztályait

Ballagás előtti nap. Míg a végzősök a várost, vagy esetekben a régiót járva épp szerenádoznak tanáraiknak, addig osztályaikat elfoglalták a harmadikosok. Az iskola hagyományai szerint ugyanis ez az a nap, amikor az egy évfolyammal fiatalabb diákok nem akármilyen meglepetéssel készülnek búcsúzó társaik számára.  

A tanulók éjfélig kaptak engedélyt arra, hogy legjobb tudásuk szerint díszíthessék ki hamarosan érettségiző diáktársaik osztályait. A késő délutáni órákban szerkesztőségünk is belopakodott egy rövid időre a gimnázium falai közé, hogy lencsevégre kapja a készülődés és az osztálydíszítés pillanatait.

Természetesen mivel a díszítés meglepetés lesz a ballagók számára, igyekeztünk olyan képeket készíteni, melyek „nem lövik le a poént” idejekorán.

Akit viszont érdekel az éjszakáig tartó díszítés végeredménye is, kövesse portálunkat és Facebook oldalunkat holnap a reggeli és délelőtti órákban. A látottak alapján ugyanis nagy eséllyel megéri majd.