Gál Tamás: „A lényeg, hogy a színészek merjenek szabadon szomorkodni”
2020. május 11-én, hosszas huzavona után hivatalosan is kinevezték a Komáromi Jókai Színház új igazgatóját Gál Tamás személyében. A színészként a komáromi Jókai Színház mellett a kassai Thalia Színház társulatát is megjárt színművész messze nem a legideálisabb helyzetben kapta meg a feladatot, hiszen a koronavírus-járvány a kulturális életre is komoly hatással van. Kezdeti és iskolai éveiről, színészi pályájáról, valamint a Komáromi Jókai Színház jelenéről és jövőjéről faggattuk a Jászai Mari- és Dosky-díjas Gál Tamást.
Mikor került közelebbi kapcsolatba az irodalommal és a színészettel? Gyerekkori álma valósult meg azzal, hogy színész lett?
Hát az biztos, hogy nem arról álmodoztam, hogy egyszer színházigazgató leszek (nevet). A legtöbb gyerek harcos, vagy tűzoltó akar lenni, én már 6 éves koromban eldöntöttem, hogy színész leszek. Nem is volt más a fejemben. De ebben valószínűleg nagy hatással volt rám a családom is. Édesanyám már alapból rajongott a színészekért, főleg Latinovits Zoltánért. Nagynéném szintén nagy szavaló volt. Emlékszem, mikor az ő előadásában meghallottam először Pilinszky János: Fabula című versét, hetekig hordoztam az élményt magammal. De nagyszüleim is rendkívül nagy hatással voltak rám. Az egyik nagyapám szobafestő foglalkozása mellett zenész is volt, míg a másik nagyapámtól a lovak iránti szeretetet örököltem. Nagyanyáim pedig nagy komédiások voltak.
Mintha egy örökös nyári színjátszó táborban lettem volna.
Ezek alapján feltételezem, számos kellemes pillanat fűződik a nagyszülőkhöz…
Csupa komédiázás volt az életem. Nagymamámmal volt, hogy több órás etűdöket játszottunk. Egyszer egy olyan abszurd és mondhatni tragikus helyzetet, hogy én vagyok az a léha fiú, aki el akarja adni a házát, és öregotthonba akarja őt csukni. A végére sírva nevettünk. Természetesen a családból senkinek se jutott volna eszébe, hogy ezt tegye vele, de az emberek gyakran abból csinálnak viccet, amitől a legjobban félnek. Ezenkívül 32 unokatestvérem van, akikkel gyakran összeverődtünk nagymamámnál, egy-egy átlagos napon egyszerre 20-an is megfordultunk nála. A szavalóversenyekre való felkészülés is egy családi programot jelentett, amit speciel nagyon utáltam (nevet). Az unokatestvéreimet ilyenkor leültették és mindenkinek kötelezően végig kellett hallgatnia a „nagy szavaló“ unokatesót.
Egy vásárúti iskolában kezdte meg tanulmányait, majd a dunaszerdahelyi gimnáziumba járt, míg végül a Pozsonyi Színművészeti Egyetemen végezte el a színművész szakot. Hogy élte meg az iskolai éveket?
Rendkívül szerencsés vagyok, hogy olyan nagyszerű mestereim voltak, mint a szerdahelyi Fókusz Színpad megalapítója, Jarábik Gabriella, vagy a Kazinczy-díjas Simon Mária, aki a vásárúti iskolában volt az irodalomtanárom. Róla konkrétan a Holt költők társaságában játszó tanár női verziója jut eszembe. Lázadó volt és mindent megtett annak érdekében, hogy megfogjon minket. Egyik alkalommal kivágta az ajtót, szó nélkül berohant az osztályba és elmondta a Tiszta szívvel című verset úgy, hogy elsírtuk magunkat. Aztán csak annyit mondott, „Ez József Attila!“ és kiment. Mi magunk mentünk el a lakására, hogy folytassa.
Azt kell mondanom, hogy mire egyetemre kerültem, már nem sok minden tudott meglepni. Természetesen éreztem, hogy ez már egy magasabb fórum, de annyi kiváló ember vett körül az évek során, hogy természetesnek vettem, hogy az egyetemen folytatódik valami. Még akkor is, ha komoly gondot okozott számomra a szlovák nyelv.
Az egyetem után a kassai Thalia Színház és a komáromi Jókai Színház társulatának is tagja volt, valamint feleségével, Kiss Szilviával 2009-ben megalapították a Csavar Színházat, mely az évek során komoly hírnevet szerzett magának. Honnan jött a színház megalapításának ötlete?
Nagyon szerettük Szilviával azt, amit kialakítottunk magunk körül. Ez pedig a család.
Fontos volt, hogy a gyerekek közelében legyünk, tudjunk a saját időnkkel rendelkezni. Egy kőszínházban is tudnak bizonyos szintig rugalmasak lenni, de azt nem tudják garantálni, hogy például nem leszünk benne mindketten egy darabban. Mi viszont nem akartunk azok közé a színészszülők közé tartozni, akik nem látják, hogyan nőnek fel a gyerekek. Ellenben éreztük, hogy közünk van ehhez a szakmához. Elkezdtük keresni a lehetőségeket és ebből született meg először a Szevasz Színház, majd a Csavar Színház. Vannak olyan darabok, melyeket a mai napig játsszunk, és a legnagyobb szakmai sikereket is ezekkel az előadásokkal értem el.
Sokéves tapasztalat, megszámlálhatatlan szerep és előadás van a háta mögött. 2015-ben a Rükvercben nyújtott alakításáért átvehette a szlovákiai színházi élet Oscaraként is számon tartott Dosky-díjat, 2019-ben pedig a kiemelkedő színművészeti tevékenység elismeréseként a Jászai Mari-díjat. Hogy változtatta meg Önt a színpad az évek során?
Rendkívül izgulós voltam. Persze az izgalom a mai napig megvan, de már tudom kezelni. Emellett úgy érzem, minél idősebb vagyok, annál becsületesebben dolgozom. Kezdetben még lazábban kezeltem a dolgokat, most már sokkal felelősségteljesebb vagyok, erre pedig elsősorban a Csavar Színház tanított meg. Hiszen nem ritkán akár 80 oldalnyi szöveget kell magabiztosan tudnom. Nem kockáztatok, ma már nem megyek fel a színpadra olyan előadással, amiből nem készültem fel 100%-osan.
A színész véleményem szerint nem attól színész, hogy bármit megengedhet magának és bohém életet él.
De az egész szakma sokat változott az elmúlt két évtizedben és úgy látom, minél tovább, annál felelősségteljesebbek a színészek. Ez alól pedig a fiatalok sem kivételek.
Nehéz időszakban vette át a Jókai Színház vezetését, hiszen a járvány miatt számos kérdőjel alakult ki az intézmény körül. De már maga a kinevezés is hosszabb időt vett igénybe a vártnál a koronavírus miatt. A decemberben kiírt szűkös határidejű pályázati időszak lezárta után egészen májusig kellett várni a végeredményre. Ön hogy élte meg ezt az időszakot és hogy érez most?
Olyan vagyok, hogy ha valamibe beleállok, nem adom fel, míg végig nem csinálom. A lehetetlen helyzetektől erősödik meg az ember, szóval biztos vagyok benne, hogy ez az időszak is a javamra fog válni. Nem szeretem mikor panasz van, de nincs megoldás.
Hiszem, hogy változtatni tudok, és tudok hozni egy jobbat.
Ha nem hinném, nem jelentkeztem volna erre a pozícióra. Az már az én szerencsétlenségem, hogy egy ilyen helyzetben kaptam meg ezt a feladatot.
Színészi pályája során számos igazgató keze alatt dolgozhatott és megfigyelhette munkájukat. Milyen igazgató szeretne lenni Gál Tamás?
Mióta elkezdtem rendezni, sokkal jobban tisztelem a rendezőket. Lehet az igazgatókkal is így leszek ezek után (nevet). Hiszek abban, hogy mindenkire odafigyelve, szívvel és ésszel kell igazgatni. Nem kell mindig csak az ész után menni. Ez nem egy multicég, ahol csúnyán fogalmazva a haszon érdekében egymást kell legyilkolnunk. Itt művészeti produktum születik. Ha az emberek nem érzik magukat biztonságban, nem tudnak alkotni. Persze az emberek gyakran szomorúak, olykor depressziósak. De a lényeg szerintem, hogy merjenek szabadon szomorkodni. És persze ne féljenek az igazgatótól.
A színházhoz tartozó, az előző években Vasmacska Stúdiószínpad néven működő stúdió a Hamlet szeptemberi bemutatója után felveszi a 2017-ben, 48 évesen elhunyt színművész, Benkő Géza nevét…
Géza volt az az ember, aki ugyanolyan szinten tudott teljesíteni kőszínházban, mint az alternatív világban. A stúdió az én szememben pedig pont az alternatív és a kőszínházi világ egybeolvadását testesíti meg, ahol az alternatív szabadság és a kőszínházi kötött dogmák találkoznak. Éppen ezért senki másról nem tudtam volna elnevezni a stúdiót. Ráadásul Géza a Felvidék egyik legmeghatározóbb színésze volt. Egyik legnagyobb felvidéki festőnk, Szkukálek Lajos festőművész pedig egy Gézáról készült festményt is készít erre az alkalomra, mely a vasmacska logó helyére kerül majd.
Jó pár fiatal felvidéki színésznövendék van, akik a pozsonyi vagy magyarországi színművészeti egyetemeken tanulnak, vagy már kijárták az egyetemet és más színházakban helyezkedtek el. Hogy látja a fiatal színészek helyzetét és szerepel-e a tervei között, hogy a jövőben megpróbálja Komáromba csábítani ezeket a fiatalokat?
Egyik legnagyobb feladatomnak érzem, hogy minél több művészt bekapcsoljunk a Jókai Színház életébe. Sok művész szeretne velünk dolgozni, sokan várnak arra, hogy lehetőséget kapjanak. De ha egy fiatalt leszerződtetünk, azt nem jelentheti azt, hogy egy régebbi tagtól megválunk. Egy színházi darabban a gyerektől az idősig több generáció játszik. Szeretnénk idecsábítani a fiatalokat, ahhoz viszont pénzre van szükségünk. De fontos, hogy nem egyedül figyelek, hiszen a 7 tagú művészeti tanács állandó tanácsokkal lát el engem. Nagyszerű, hogy Culka Ottó személyében a Jókai Színháznak az egyetemen is van képviselete, hiszen magyar beszédtechnikát tanít a magyar hallgatóknak Pozsonyban. Ez egy kincs, amivel élnünk kell.
Végezetül, hogy látja a Komáromi Jókai Színház jelenét és jövőjét?
Nagyon pozitívan. Persze a járványhelyzet miatt bőven akad nehézség, de igyekszünk optimistán hozzáállni a dolgokhoz. Folyamatosan készülünk a soron következő darabokra. Az évad első bemutatója a „Szeretkezz, ne háborúzz!”, ami még az előző évadból „maradt vissza”, majd Czajlik József rendezésében az első produkciónk, az „A mi osztályunk” is napvilágot lát majd. A stúdióban hamarosan megtekinthető lesz a már említett, Matusek Attila által rendezett Hamlet, a Pozsonyi Színművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában. Az, hogy így, együtt itt vannak az egyetemisták, szintén egy hatalmas dolog. Úgy gondolom, hogy egy olyan évadot sikerült összekalapálnunk rövid idő alatt a semmiből, ami sok örömet fog szerezni a nézőknek és a színháznak. A járványhelyzet remélhetőleg nem fog már rosszabbodni és akkor úgy vélem, egy nagyon szép évad elé nézünk.
(György Ádám; megjelent: az AhojSzia havilap szeptemberi számában)
