Város Dél-komárom 2018. 04. 19.

Hamarosan bárki beleshet majd az új Duna-híd építésébe

Látogatóközpont nyílik április 23-án Komáromban az épülő új Duna-hídnál, amely innentől előre egyeztetett időpontban bárki számára megtekinthető lesz – írja a komaromhirado.hu. Több webkamera felszerelésével kapcsolatban pedig továbbra is folyamatban van a magyar és szlovák felek közti egyeztetés. 

Az új Duna-híd építési területének előkészítése 2017 őszén kezdődött meg, októberben pedig Szlovákia és Magyarország miniszterelnökei, Robert Fico (azóta már csak ex-miniszterelnök) és Orbán Viktor közösen vett részt az új híd ünnepélyes alapkőletételén.

A munkálatok jelenleg mind a hat támasznál folynak, valamint az acélszerkezetek gyártása is elkezdődött, többek között az észak-komáromi hajógyárban. A következő 1-2 hónapban a munkavégzés elérkezik az első látványosabb fázisához, a pillérek építéséhez, mely során már „kijönnek a víz alól”. Ennek megfelelően már most készülnek azok az ideiglenes szerelőjármok is, amelyre felhelyezik majd az acélszerkezet elemeit. Ehhez a fázishoz várhatóan nyár folyamán, június-júliusban érkeznek el a szakemberek. Ettől kezdve pedig folyamatosan látványos lesz a hídépítés.

fotó: komaromhirado.hu

„A kivitelező a magyar oldalon létrehoz egy látogatóközpontot, amely április 23-án nyit meg. Innentől kezdve előre egyeztetett időpontban, bejelentkezéssel bárki számára megtekinthető lesz az építkezés. Emellett a tervek közt szerepel több webkamera elhelyezése is. Ez ügyben egyeztetés folyik a magyar és szlovák megrendelő és a kivitelezők között” – idézi a Helyi Híradóknak nyilatkozott Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivőjének szavait a komaromhirado.hu.

A magyar oldali útcsatlakozás szintén a tervezett ütemben halad. A következő hetekben beemeli a kivitelező az előre gyártott hídgerendákat a Koppány vezér út feletti híd pilléreire. A közművezetékek kiváltása után folytatódik a töltésépítés, ez után kezdődik a pályaszerkezet építése.

A szlovák oldali útépítés tavaly kezdődött meg, a munkálatok előrehaladott állapotban vannak.

(komaromhirado.hu)