Hamarosan érkezik a kiterjesztett NiniNana világ
A közeljövőben elérhetővé válik a szlovákiai cég által fejlesztett NiniNana – Játékosan magyarul oktatójáték legfrissebb verziója, mely NiniNana Akadémia néven, új alapokra helyezi a kicsik körében nagy népszerűségnek örvendő játékot. Az applikáció várhatóan 2022 nyarán jelenik meg.
Alapos ráncfelvarráson esik át a NiniNana világ. A komáromi Sziasztok polgári társulás és a szintén komáromi 22MEDIA digitális ügynökség 2020-ban debütáló NiniNana – Játékosan magyarul alkalmazása villámsebességgel terjedt a kisgyermekek körében. Az elsősorban kettőtől hat éves korú gyermekek nyelvtanulására létrehozott oktatójáték játékos formában segít a gyermekek számára szókincsük bővítésében. Az állatok, háztartási eszközök és ruhadarabok megnevezéseit az alkalmazás ugyanis kirakósokkal és összepárosításokkal színesíti, a gyümölcsök és zöldségek neveit a gyermekek ízletes gyümölcs- és zöldséglevek elkészítésével tanulják meg, míg a finommotoros képességek fejlődését pedig a különböző színek vagy évszakok alapján kipukkasztandó lufik segítik. A sokszínű és változatos minijátékokat tömörítő applikáció az indulás óta eltelt időben összesen már több, mint 100 000 letöltést ért el és mára egy komplex világot foglal magába, hiszen az applikációhoz egy ingyenesen elérhető weboldal is tartozik, melyen számos hasznos oktatóanyag található.
A dél-szlovákiai fejlesztő csapat azonban drasztikus lépésre szánta el magát annak érdekében, hogy a jövőben hatékonyabban tudja kiszolgálni a folyamatosan felmerülő igényeket. Már alapjaiban megváltoztatta a NiniNana applikáció szerkezetét és egy folyamatosan frissülő tartalommal rendelkező rendszert hozott létre, melynek felépítése a manapság rendkívül népszerű streaming szolgáltatókéhoz hasonló.
„Az eredeti NiniNana – Játékosan magyarul egy zárt applikáció volt, mely rendelkezett ugyan szlovák nyelvű verzióval is, de bővítés szempontjából korlátozottak voltak a lehetőségek. Ezért döntöttünk úgy, hogy teljesen átalakítjuk a játék szerkezetét és egy olyan, folyamatosan frissülő játékokkal rendelkező felületet hozunk létre, mely valamennyi nyelvi mutációt magába foglalja és időről időre új tartalommal és lehetőségekkel várja az elsősorban a játékosan tanulni vágyó gyermekeket. Az applikáció átalakításával a megnevezés is némileg változik, a megjelenés után NiniNana Akadémia néven lesz elérhető az alkalmazás“ – foglalta össze röviden a változásokat a 22MEDIA digitális ügynökség ügyvezetője és a projekt fő koordinátora, Múcska József.
Az új applikáció elkészítésében a komáromi digitális ügynökség kitűnő partnerre talált a romániai székhelyű MILAV vállalkozás személyében, melynek köszönhetően így nemzetközi szintre emelkedett a projekt. Az együttműködés sikerességét pedig hűen tükrözi, hogy a NiniNana projekt két ország megmérettetésén is kimagasló eredményt ért el: a székelyföldi KINCS Smart Family startup versenyen a legjobb 3-ba választották be a NiniNana projektet, míg a szlovákiai ITAPA versenyen a 3. helyezést érte el a leginnovatívabb verseny kategóriában, holtversenyben a Szlovák Gázművek (SPP) applikációjával.
„A székelyudvarhelyi MILAV cég munkatársaival egy nemzetközi találkozón ismerkedtünk meg, miután pedig mindkét cég egy magyar nyelvű kisebbséget is képvisel, gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Néhány kisebb együttműködés után végül együtt vágtunk bele a NiniNana világ átalakításába, amellett pedig, hogy a platform életre hívásának jelentős részét magukra vállalták, tulajdonképpen nekik köszönhetjük az applikáció román nyelvbe való átültetését is“ – mesélt Múcska József a határokon átnyúló együttműködésről.
Az új külsővel és működéssel ellátott NiniNana Akadémia folyamatosan frissülő tartalma között rendszerint új játékokkal és interaktív történetekkel is találkozhatunk majd. A fejlesztők emellett különböző tartalom-gyártókkal is tervezik az együttműködést, valamint további nyelvi mutációk létrehozását is kilátásba helyezték, így az applikáció nem csupán a kicsik anyanyelvi fejlesztésében, de akár a nagyobbak idegen nyelv tanulásában is komoly segítség lehet.
A NiniNana Akadémia Android és iOS rendszeren is elérhető lesz, megjelenése a tervek szerint 2022 júniusában várható.