Régió 2016. 12. 21.

A hétvégén kirabolták az ógyallai katolikus templomot

Ismeretlen tettes a hétvégén, ebédidőben betört az ógyallai római katolikus templomba. A betörő a nyitott templomkapun keresztül besétált az épület előterébe, majd az ott található újabb, üveges ajtó ablakát kitörte. Így hozzá tudott férni a belülről elreteszelt zárhoz.

A templomban az volt az első dolga, hogy letépte a faoszlopra erősített fémperselyt, amelyben a karácsonyi díszítésre gyűjtöttek pénzt. Kivette belőle a már összegyűjtött 300 eurót, majd az üres perselyt a földre hajította, a padsorok közé.

Ezután a falra erősített, fából készült, Szent Antal szobrával ellátott perselyt szakította le. Letörte az ajtaját, és innen is kivette az adományokat – nem tudni, pontosan mennyi euró gyűlt már össze benne.

Már megtörtént a helyszínelés, ahol a rendőrség különféle nyomokra bukkant. Megkezdődött a bűnüldözés. A tettes háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

Božena Bruchterová, rendőrségi szóvivő

Fotógaléria:

2 3 4 5 6 7 8 snimka7