Hódeltől Glindáig – interjú Holocsy Krisztinával, a Jókai Színház színésznőjével

Miután Holocsy Krisztina augusztusban átvette a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, a közelmúltban újabb elismeréssel gazdagodott. Ezúttal a Szlovák Irodalmi Alap díjazta a színésznőt, a huszonöt éves színházi munkásságának, valamint Sally Bowles megformálásának elismeréseként. Többek között ezek is szóba került abban az interjúban, melyet a Jókai Színház munkatársai készítettek Holocsy Krisztinával. Az alábbiakban ezt közöljük.

Az ünnep már az öltözőjében lebegett: mézeskalácsangyal pihent a polcon, Cs. Tóth Erzsébet kolléganőjétől kapta. Amint leültünk, szaloncukrot szórt az öltözőtükör elé. Ilyen hangulatban beszélgettünk Holocsy Krisztina színésznővel a színpadon töltött huszonöt évéről, friss szerepeiről és persze, a karácsonyról is.

Az Edith és Marlene legutóbbi itthoni előadását néhány volt gimnáziumi osztálytársnője is megtekintette.

Lányos osztály voltunk, harmincegy lány, öt fiú. Az első érettségi találkozónk a tizenkilences volt. Néha páran találkozunk az osztályból, de az évfolyamból is összeállt egy kis csapat, akikkel olykor összejövünk.

Most meglepték.

Végtelenül boldog voltam, hogy eljöttek. Még sms-t is küldtek, hogy hol ülnek, amit az előadás után olvastam csak el.

Nekem azt mondták, a gimnáziumban még nem gondolkodott a színi pályában.

Nekem is mondták, és ez furcsa, mert akkor már megfogalmazódott bennem, hogy errefelé induljak, bár lehet, hogy csak az utolsó évben beszéltem róla. Igaz, nem jártam színjátszó csoportba, egyetlen diákelőadásban vettem részt. Mózes Endre rendezésében egy Rejtő-darabot mutattunk be. Szavalóversenyen is csak egyszer voltam, mert túlizgultam a dolgot, és az egyik forduló előtt lebetegedtem. Érettségi után a Pozsonyi Színművészeti Főiskola felvételijén a második körig jutottam. Budapesten négyévente nyílt operett és musical szak, amikor befejeztem a gimnáziumot, éppen nyitottak osztályt. Elmentem, végigcsináltam a három fordulót, majd jött az eredmény, hogy nem sikerült. Szinetár Miklós nyitott osztályt, aki szólt, hogy az operettszínháznak van egy zenés színészképző stúdiója, próbálkozzam addig ott. Próbálkoztam, megcsináltam a felvételit, és mivel nem nyílt első osztály, a másodikosokhoz csatlakoztam. A három éves képzést két év alatt végeztem el. Közben jött Komáromból a telefon kilencvennégyben, hogy a Hegedűs a háztetőn című musicalben öt lány játszik, lenne-e kedvem az egyikhez. Hogyne lett volna! Így kaptam meg Hodel szerepét.

Az azóta eltelt huszonöt év rengeteg szerepet hozott.

Hálás vagyok, hogy mindenféle műfajt és szerepet kipróbálhattam és máig kipróbálhatok. Ez egy különös szerencse.

Az Edith és Marlene több okból különös előadás. Testvérével, Holocsy Katalinal alakítják a címszerepeket. Edith Piafként pedig mintha a legendás énekesnővé lényegülne. Szinte még a mozdulatai is Piaféi.

Nem osztottam volna magamra a szerepet, mert nagyon féltem volna tőle, nem éreztem magamban az erőt, azt a sűrűségét, amivel ő élt és énekelt. Örülök, hogy jobban bíztak bennem, mint én saját magamban. Piaf és Dietrich élő legendák, akiket mindenki ismer. Nem próbálhattam úgy, hogy elképzelek egy egészen másik Edith Piafot. Nagyon sok minden ösztönösen alakult. Szerettünk volna lényegi dolgokat megfogni a személyiségéből. Hogy sikerült-e, a nézők döntik el.

Múlt vasárnap Muzslán, mit mondott az előadás után Farkas Iván polgármester?

Nagyon tetszett neki. Kedves fogadtatásban volt részünk és nem először, a múlt évad végén játszottuk ott a Teljesen idegenek című előadásunkat is.

Pereden is állva tapsolt az Edith és Marlene végén a közönség. Érzik a nézők az előbb említett szándékot?

Piaf dalai nagyban hatnak az érzelmekre, a zene és a szöveg is felkavar, az életéről nem is beszélve.

Amikor este Piafot játszik, délután már Piafként vásárol a boltban?

Dehogy. Ám az előadás előtt egy héttel már dalolászom a dalokat, ismétlem a szöveget, hogy a színpadon már csak a személyiségével kelljen foglalkoznom.

Sally Bowles lesz a két ünnep között a Kabaré című musicalben, amelyre minden jegy elkelt.

Tartunk egy kicsit tőle, mert régen ment, és mindössze egy napos rákészülés lesz előtte. Nagy szerep, de a mi változatunkban dramaturgiailag Sally és Cliff kapcsolatát eléggé megnyesték, ezáltal nem könnyű befutni egy ívet az előadás során. Meglepetés volt Sally Bowles szerepe. Fiatalabbakra szokták osztani, és álmomban sem gondoltam, hogy egyszer énekelhetek a Kabaré nagyszerű zenéjére. Ráadásul élő zenekar kísér minket.

Glinda, az Óz, a csodája jó boszorkánya emlékezetes dalt énekel.

Bizonyára a dallamvilága marad meg a fülekben az első felvonás végén. Az Óz megvolt otthon bakelitlemezen, és rongyosra hallgattuk. Ózzal, a nagy varázslóval már találkoztam a színpadon 1995 decemberében, ügyeltem az előadást, Tóth Attila kollégámmal. Még megvannak a kis cédulák, amelyekre felírtam, hogy mire kell különösen figyelni. Akkor tapasztaltam meg, mennyire összetett, felelősségteljes ez a munka.

A díjak évada is az idei szezonja. Augusztusban a Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki. A héten pedig a Szlovák Irodalmi Alap díjazta. A jutalmat kapott Majorfalvi Bálint, Mokos Attila, Olasz István és Skornka Tibor mellett, az ön huszonöt éves színházi munkásságát és Sally Bowles alakítását ismerték el Pozsonyban, ahol Tóth Tibor színházigazgató jelenlétében vette át az elismerést. Meglepődött?

Igen. Megtisztelő, hogy az ember neve egyáltalán felmerül ilyen elismerések kapcsán.

Színészrobot díjat háromszor is kapott. Legutóbb kétezer-tizennyolcban. A színház a második otthona?

A színház a munkahelyem, ahol sok időt töltök, de számomra ez nem fárasztó. Szeretem csinálni. A színházon kívül pedig teljesen hétköznapi életet élek. Most kezdtem próbálni Olympe Ferraillon szerepét Gerorges Feydeau Bolha a fülbe című bohózatában, Horváth Illés rendezésében. A héten volt az olvasópróba. Augustin Ferraillon, a Felhergelt Bakmacska szálloda tulajdonosának a feleségét játszom majd.

Karácsonykor összejön a család?

Nagyon szeretem a karácsonyt. A rákészülődést is, kitalálni a tikos vágyakat, beszerezni az ajándékokat. A karácsonyfa-állítást, a mézeskalács sütést is. Huszonnegyedikén összejön a család kora délután. Elosztottuk, ki, mit hoz. Nekem jutott a majonézes krumplisaláta, illetve a mákos és a diós bejgli. Évente egyszer sütök bejglit, mindig nagyon finom és nagyon szép, estére pedig mindenki hazamegy a maga karácsonyába. Ilyen az ünnepünk. Együtt vagyunk, több nem is kell.

(jokai.sk, Fotó: Kiss Gibbó Gábos és Tóbisz Titusz)