Hősök márpedig születnek!

Sokunkat a Londonban zajló XXX. nyári olimpiai játékok kötnek le és naponta szurkolhatunk a magyar olimpiai csapatnak, a magyar versenyzőknek. Nap, mint nap születnek újabb és újabb eredmények, aranyérmesek különböző népek fiaiból, lányaiból kerülnek ki, de születnek hősök is, méghozzá  – lehet, elfogult leszek – a magyar csapat soraiból.

Reménnyel és bizalommal a szívünkben szurkolunk a magyar csapatnak és várjuk, hogy arany-, ezüst-, illetve bronzéremnek örülhessünk. De mégiscsak a legszebb, ha az aranyérmesek tiszteletére a Himnuszt is hallgathatjuk otthon, a televízió képernyője előtt és bekapcsolódva mi is együtt énekelhetjük nemzeti imádságunkat! Az öröm és az ujjongás elengedhetetlen kelléke, hogy némelyikünknek könny szökik a szemébe, elcsuklik a hangja, vagy csak pár másodpercre elhalkul. Ez az állapot előfordul a szurkolóknál és a rádiós, televíziós riportereknél is. Semmiképpen sem szégyellnivaló, hiszen egy természetes állapot. Saját nemzetünkből való eredményének örülni és meghatódni az egyik legszebb emberi érzés. Mégis akad, akinek nem tetszik! Sőt, férfihoz nem illő hangnemben pofon vágta volna Szilágyi Áron győzelmét meghatottan közvetítő, korábbi világbajnok párbajtőröző nőt, Horváth Mariannt. És ki merészelte megtenni mindezt? Bochkor Gábor! Az első számú hősünk az aranyérmet szerző Szilágyi mellett számomra Horváth Mariann is, aki elcsukló hangon közvetítette a párbajtőröző sikerét! A magát „celebnek” kikiáltó rádiós pedig szégyellheti magát kijelentése miatt, de az őt foglalkoztató rádióadó is!(már újabb „munkahelyet” keres a bohóc-a szerk. megjegyzése) Ilyen embernek nincs keresnivalója a mikrofon mögött!

Második számú hősünk a fiatal úszó, Gyurta Dani. Talán mindannyian jól emlékszünk nyilatkozatára a döntő után, miután aranyérmet szerzett hazájának és nemzetének. Idézzük csak fel szavait: „Nem azért volt rajtam teher, mert én vagyok a világbajnok az Európa csúcstartó. Azért volt rajtam pici teher, mert 15 millió magyart kellett végigvinnem ezen a 200 méteren és végig éreztem a támogatásukat, végig éreztem a segítségüket. Végig azt éreztem, hogy az elmúlt pár napban is, hogy mindenki támogatott és sok erőt és kitartást adott nekem, s elhitették velem azt, hogy sikerülhet. Ez az én teljesítményem egyértelműen, de azt gondolom, hogy még 15 millió magyaré egyértelműen!”

Micsoda nyilatkozat ez egy fiatal magyar olimpikontól, egy olyan úszótól, aki világcsúcsot úszott és megmutatta ország-világ előtt tudásának legjavát! Szinte összeszorult a torkom és bizony nagyon erősnek kellett lennem, hogy ne érzékenyüljek el férfi létemre. Ilyen nagyszerű nyilatkozatot régen hallottunk magyar sportolótól! Persze örömünk nem tartott sokáig, hiszen a média máris kikezdte az aranyérmes bajnokot és azt firtatta, miért mondta, hogy 15 millió magyart kellett végig vinnie, mikor „megosztott” az ország? A kárörömnek és az irigységnek úgy tűnik nincs határa. Egyesek nem tudnak szívből örülni a magyar éremnek még Magyarországon sem, ami szomorú és sajnálatos, de érthetetlen is. Az ilyenek miért nem költöznek el akkor oda, akiknek szurkolnak, nem értem…

Gyurta Dani, viszont hős, nemzeti hős, kimagasló tettével és nyilatkozatával is egyaránt! És azzal a tettével is, amelytől Norvégia hangos és amiért Dani a címlapokra került. Miután bejelentette, aranyérmének másolatát a tragikusan elhunyt Alexanser Dale Oen kapja, el fogja küldeni az úszó családjának, szinte hőssé nyilvánította a norvég nép a magyar úszót.

Következő hősünk a sorban Joó Abigél, aki sérülten is bravúros győzelmet aratott a londoni olimpia cselgáncstornáján, így a bronzéremért léphetett tatamira, ahol azonban francia ellenfelével szemben nem sikerült diadalmaskodnia. Viszont küzdeni akarásból és kitartásból példát mutatott minden sportolónak az olimpián, hiszen sérülten is büszkén kiállt és tudása legjavát adta!

Berki Krisztián és Pars Krisztián ugyancsak a magyar csapat hősei, akik egy csodálatos aranyvasárnapot szereztek számunkra, és a szó szoros értelmében bearanyozták a napunkat és esténket is. Berkiről még ellenfelei is elismerően nyilatkoztak, Pars pedig korábbi edzője fényképével tisztelgett mesterének, aki az égből figyelte tanítványát.

De ne feledkezzünk el az ezüstérmes Ungvári Miklósról és a bronzérmes Csernoviczki Éváról, Cseh Lászlóról és Módos Péterről sem, akiknek a magyar érmeket köszönhetjük és a többi olimpikonról sem, akik pontszerző helyre kerültek.

Hősök pedig születnek és még fognak is, hiszen nincs még vége a londoni játékoknak. Addig még szurkolhatunk teljes szívből és zúghat a Ria-Ria-Hungária! Otthonainkban is!

Mert büszkének kell lennünk nemzetünk tagjaira, akik az olimpián a magyar címert büszkén viselik és örömet, dicsőséget szeretnének szerezni a magyar nemzetnek, minden magyarnak!

Mindent bele MAGYAROK!

(Karaffa Attila)