Város 2017. 07. 25.

Hű-ha! A hűség volt a tematikája a református gyülekezet napközis táborának

Hű-ha – ez volt a címe a Komáromi Református Gyülekezet idei napközis táborának, amelyre a múlt héten (július 17-21.) került sor. Az idei táborban rekord mennyiségű – 61 gyermek – vett részt. A tábor tematikája a hűség volt (hűség a barátsághoz, a családhoz, a gyülekezethez, a nemzethez és Istenhez), amelyet Dániel könyvén keresztül közelítettek meg, természetesen gyermeknyelven. 

18. éve szervez nyári tábort a komáromi gyülekezet. Az eleinte bentlakásos tábor 8 éve napközis foglalkozássá alakult. Az eseményre jellemző a túljelentkezés, ezért eddig helyszűke miatt (a foglalkozások a parókia épületében zajlanak) határt szabtak a jelentkezőknek, és megálltak 40-45 gyermeknél. „Idén azonban 16 óvodás is jelentkezett táborunkba – mondja Fazekas Zsuzsanna lelkipásztor. – Négy éve tartunk hitoktatást a Ferencesek utcájában található óvodában, és mind a szülők, mind a gyermekek részéről nagy volt az érdeklődés táborunk iránt. Ezért úgy döntöttünk, kibővítjük a „területet” – és idén a templomban is zajlottak foglalkozások. Így tudtunk fogadni 61 gyermeket.”

A gyermekkel, akiket korosztály szerint 8 csoportba osztottak, 9 csoportvezető és 9 segítő foglalkozott. A csoportvezetők lelkészek, hitoktatók és pedagógusok voltak, a segítők pedig a gyülekezet fiataljai közül kerültek ki. Délelőtt Dániel könyvének üzenetét mélyítették el a gyermekekkel, minden korosztállyal a maga nyelvén. A fő téma a hűség volt – hűség a barátsághoz, a családhoz, a gyülekezethez, a nemzethez és Istenhez.

Délután pedig a játéké, szórakozásé volt a főszerep. Hétfőn kézműveskedtek, kedden játékos sportprogramot, „olimpiát” tartottak, szerdán kincset kerestek a városban (egy térkép alapján végül minden csoport megtalálta a szeretetet és hűséget jelképező szívet), csütörtökön pedig Martosra kirándultak, ahol a népi hangszerekkel ismerkedtek a gyerekek. Péntek délután pedig ünnepélyes gyermekistentisztelet zárta a napközis tábort, ahol az egyes csoportok röviden bemutatták szüleiknek, mit tanultak.

„Nagyon szépen köszönjük gyülekezeti tagjainknak és a szülőknek azt a rengeteg adományt, amit a tábor megvalósítására kaptunk. Volt, aki anyagilag, mások süteménnyel, gyümölccsel támogattak minket – teszi hozzá a tiszteletes asszony. – A tábor végén a gyermekek egy kis ajándékot is kaptak: egy barikát, a gyermek fényképével ellátva, a hűséges nyájhoz való tartozás jelképeként. Reméljük, kis szívükben azonban sokkal nagyobb ajándékot vittek magukkal, egy jó hangulatú és tanulságos hét élményeit.”

Fenyképek: Komáromi Református Gyülekezet és Turányi József (presbiter)

A zárórendezvény: