Kultúra Dél-komárom 2019. 09. 23.

II. világháborús hadijáték lesz a Monostori erődben

A csatarekonstrukcióval egybekötött kétnapos rendezvénysorozat szeptember 28-án (szombaton) 10 órakor kezdődik.

A nap óránkénti egyenruhás tárlatvezetéssel indul az udvari ágyútól. A program során ki lehet majd próbálni több M3-as gyalogsági szállító harcjárművet, és Ural Dnyepr oldalkocsis motorkerékpárt, sőt egy JetFly repülőgép szimulátort és egy HeppiCopter elnevezésű helikopter szimulátort is.

A rendezvényen hagyományőrző kiállítások, tábori kórház, korabeli tábori telefonközpont, egyenruha és katonai eszköz-bemutató, valamint katonai toborzó-szimulátor is várja az érdeklődőket. Szintén ez alkalomból mutatják be Udovecz György: A magyar katona 1920-1945 című kötetét is.

A hadijáték szombaton délután 5 órakor kezdődik. A „csata” egy elképzelt erőd ostromát jeleníti meg, szovjet és német csapatok közreműködésével. Ez alkalomból olyan korabeli katonai technikai eszközök vonulnak fel, mint a T-34-as tank, az LT-38-as tank, az SDKF-222-es páncélozott felderítő, vagy épp a Stoewer német tiszti autó.

A vasárnapi 16 órakor kezdődő csatarekonstrukció egy 1944-es repülőgépcsatát idéz fel. Bemutatásra kerül, a korabeli katonai technikai eszközökön kívül, egy YAK 52-es orosz repülőgép, és egy Zlín 526F típusú német Messerschmitt repülőgép is.

További információ az esemény Facebook-oldalán olvasható.