Interjú Horváth Illéssel, a Bolha a fülbe című előadás rendezőjével

Színházban, filmvásznon és szinkronhangként egyaránt feltűnt már. Színi pályafutását 2002-ben kezdte, az azóta eltelt években pedig többek között a Veszprémi Petőfi Színház és a Szegedi Nemzeti Színház tagja is volt, jelenleg pedig a Magyar Színház társulatának tagja. Ő Horváth Illés, a Jókai Színházban a legutóbb bemutatott Bolha a fülbe című előadás rendezője. Az alábbiakban a Jókai Színház vele készített interjúja olvasható.

Kezdhetjük Szürke Féreggel a Trónok harcából? Ön adta a magyar hangját.

Sokat szinkronizáltam, most a színházi rendezések és a nyíregyházi művészeti vezetői állásom miatt szinte abbahagytam, vagy inkább felfüggesztettem. De szeretem csinálni, szívesen folytatom majd, ha lesz rá időm és lehetőségem.

A szinkron szerintem olyan, mintha egy színész kiszolgálna egy másik színészt. Szürke Féreg esetében, Jacob Andersont látom, és egy magyar hangot hallok. Nem látom közben Horváth Illés játékát, mozdulatait.

Érdekes felvetés, de én nem érzem ezt teljesen kiszolgálásnak. Amikor főszerepeket szinkronizáltam és volt időnk rá, hogy dolgozzunk rajta, úgy jöttem ki a műteremből több órás munka után, mint aki lebonyolított egy alakítást a színpadon. Hasonló érzéseket kell megélni, amiket megél a színész, akit éppen szinkronizálok. Ugyanazt az energiát kell befektetni, ugyanazt az illúziót kell megteremteni, hogy hiteles legyen.

Miközben én is örülök annak, hogy a magyar szinkronszínészeket is kitüntetik már. Huszonegy jelölt közül megkapta a Selmeczi Roland Tálentum-díjat az első Szinkronikum Gálán 2017-ben a Fatmagül című török sorozatban Engin Akyürek magyar hangjáért, aki Kerim Ilgaz szerepében látható ebben a szappanoperában.

Ezek nagyon hosszú sorozatok. Amikor befejeztük a Fatmagült, jött egy újabb török sorozat, ugyanezzel a színésszel, megint engem kértek fel a magyar hangjának. Sok időt töltöttem Akyürekkel.

A külföldi sorozatok után, evezzünk magyar vizekre! Rumini volt évekig, Berg Judit mesehőse.

Judit írt egy színdarabot a Pesti Magyar Színház felkérésére. Megkaptam a címszerepet. A regényekből készült rádiójátékokban is én voltam Rumini. Hosszan összefonódott az életem a Rumini-karakterrel. Ráadásul barátaimtól hallottam, hogy láttak a gyermekük iskolai olvasókönyvében, mert beraktak egy képet az előadásról. Szóval tananyag lettem. Nyolc éven keresztül játszottam, de mostanra kiöregedtem a szerepből. Az előadás még mindig megy, most már Csiby Gergely alakítja Ruminit. Hajrá, Gergő!

Rumini kapcsán a kalózok jutnak az eszembe. Első rendezése, a Zsámbéki Színházi Bázison bemutatott Köztársaság szereplői is kalózok, akik elrabolják az ifjú Julius Caesart, akinek negyven napja van arra, hogy összeszedje a váltságdíjat. Hogyan lehetett ezt az előadást megvalósítani a rakétabázis egész területén, hatvannégy résztvevővel, külső közreműködőkkel, képzőművészekkel, kiállítással, egyebekkel?

Bárhová visz majd a sors, az biztos, hogy életem egyik legnagyobb kalandja a Köztársaság marad. Az, hogy most itt ülünk és beszélgetünk, annak az előadásnak, azoknak az embereknek is köszönhetem, akik velem ott voltak, és együtt létrehoztuk azt a produkciót. Például Kardos Tünde, aki most a Bolha a fülbe dramaturgja. Ő nagyon sokat tud a Köztársaságról, végig ott ült mellettem, rengeteget segített. Nélküle nem lennék sehol. Már akkor ott dolgoztak velem Gálvölgyi Anett és Miovác Márton jelmeztervezők, akik a Feydeau-bohózat szereplőit is öltöztették. A Köztársaság Szálinger Balázs egyik legjobb műve. Nagy tehetséggel, profizmussal, jó arányérzékkel és humorral, frappánsan és izgalmasan írta meg a történetet. Éreztem, hogy az egyszerűen nem létezhet, hogy ne kerüljön színpadra ez a színdarab.

A fiatal, akkor harmincegy éves alkotó fantáziája mozdult meg önben? Vagy nagyon régen készült már valami hasonlóra, ami azután Zsámbékon kirobbant?

Egyáltalán nem készültem. Azt kezdtem el érezni, hogy a színjátszás már nem okoz úgy örömöt, mint régebben. Bevallhatom, hogy elkezdtem fásulni. A történetet mindenképpen színre akartam vinni. Éreztem egy párhuzamot az akkori geopolitikai eseményekkel. Megcsináltuk Julius Caesar történetét, de elhelyeztük egy teljesen mai közegbe. Olyan volt, mintha terroristák most elrabolnának egy nagyon befolyásos nyugat-európai vezetőt, és nagyon nagy váltságdíjat kérnének érte. Mindezt egy erdő közepén, egy rakétabázison, ahol meg tudtuk tenni, hogy a rakétasiló vaskapuit előadás közben kinyitják a színészek, és a nézők hirtelen a természetben találják magukat. Volt olyan szereplő, aki autóval érkezett a játéktérbe, olyan eszközöket tudtunk használni így, amit hagyományos körülmények között nem tudtunk volna. Amikor bevittük az előadást Budapestre, a Trafóba, az derült ki, hogy azért ezek nélkül is nagyon jól működik az előadás. Gáspár Tibor és Takács Géza nagy páros voltak a főszerepekben. De mindenki, aki részt vett velem ebben a történetben, nagyszerűen végezte a feladatát. Nagy kaland volt. Sok barátom nagyon sokat segített benne.

A következő évben, 2017-ben Mátyás Irén-Emlékdíjat kapott az előadás, ami az előző év legkiemelkedőbb produkciójának jár. Előtte négyszer kapott Főnix-díjat a Pesti Magyar Színházban. Kilencévesen kezdte a színi pályát, vidéki színházakban edződött a színművészeti egyetem elvégzése után, népszerű tévésorozatokban szerepelt. Egyszer azt nyilatkozta, büszke arra, hogy Sinkovits Imre öltözőasztalánál öltözhet. Miért hagyta abba a színészetet?

Rájöttem, hogy egyáltalán nem élvezem már. Lehet, hogy kitartóbbnak kellett volna lenni, és újra megtalálni a színpadon azt, ami annak idején a szenvedélyem volt, mert hiszen az volt. Ha pár évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy én ezt abba akarom majd hagyni, nem hittem volna el.

Azt nyilatkozta a Pesti Műsor decemberi számában, hogy elveszette a játékkedvét.

Ez történt. Gyakorlatilag azt éreztem, hogy nem okoz örömet. A játszásnak minden esetben örömöt kell okoznia. Amikor a legnagyobb drámát játszod is, belül nagyon mélyen öröm, boldogság van. Ez eltűnt, és elkezdtem csak munkát végezni. És ezt nem akartam tovább csinálni. Áldás, hogy jött a rendezés az életembe, és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy jobban is kiteljesedem benne. Persze az élet olyan sokszor fordul kívülről is, belülről is, hogy lehet, egy év múlva megint egy lelkes színész leszek. De amit most csinálok, azt nagyon élvezem.

A Köztársaság, a Balta a fejbe, a Folytassa, Cicero, avagy botrány a törvényszéken, a Macbeth, a Holnapelőtt és a Tesztoszteron után, a Bolha a fülbe a hetedik rendezése.

Meghalni könnyű, a vígjáték, az a nehéz. Így hangzik el a Kean, a színész című darabban, amit márciusban kezdek majd próbálni Kaposváron. Ez a mondat nagyon megtalált most, hogy vígjátékot rendeztem Komáromban.

Többször megérintette már a francia kultúra. De Valmonté herceget játszotta az Osztrigás Miciben. „Ezerrel” címmel cédére vették ifjabb Gérard Depardieaués Jean-Marc Fogiel beszélgetéseit. A Cicero, avagy botrány a törvényszéken is egy francia bohózat. Jacques-Louis David híres Napóleon-festménye szerepelt a pulóverén, amikor a színházba érkezett a Bolha a fülbe olvasópróbájára.

Nagyon szeretem Napóleont. Azért hordom azt a pulóvert elsősorban. Egy időben Napóleon-mániás voltam.

Azt mondta egy itteni tévéinterjúban, hogy hozzátett Feydeau szövegéhez. Konkrétan mit?

Most már nem tudom megmondani. Amikor dolgoztunk Kardos Tünde dramaturggal, adták magukat a helyek, ahová úgy éreztük be kell illesztenünk valamit, hogy vastagabb, vagy épp gördülékenyebb legyen a történet.

Mennyire érdekli az előadás szövege. Milyen mértékben hű a példányhoz?

Nem vallásos áhítattal szoktam szövegkönyveket kezelni. Általában bele kell nyúlni, van, hogy sokat. A Bolha a fülbe esetében nem kellett nagyon, mert Mohácsi Jánosnak és Mohácsi Istvánnak kiváló szövegkönyveik voltak, amelyekből a példányt összehoztuk. Nem volt nehéz dolgom, csak egy kicsit hozzátettem a magamét is, hogy személyesebb élmény legyen a találkozás.

Alkotói csapatának tagjai, Vereckei Rita díszlettervező, Gálvölgyi Anett és Miovác Márton jelmeztervezők, Zságer-Varga Ákos zeneszerző követik ezután mindenhová, ahol rendezni fog?

Úgy tűnik igen, bár az élet közbe tud szólni, bárkinek fordulhat bármerre a sorskereke. Ők a barátaim is. Nagyon szeretem őket. Örülök, hogy ilyen tehetséges barátaim vannak.

Megszerette az itteni társulatot?

Rendkívül!

Lesznek még közös dolgaik?

Nagyon szívesen jövök a jövőben még ide, ha úgy hozza az élet. Szerettem itt lenni, megszerettem az itteni embereket. A Bolha a fülbe előadás legnagyobb erénye az, hogy itt van tizenöt színész a színpadon, ez egy nagy szerepszámú előadás, és senki sem lóg ki, még egy kicsit sem. Virtuóz alakítások születtek, és habár ebből a bohózatból rengeteg előadás készült már, azt gondolom, hogy itt úgy születtek meg karakterek, szerepek -amik más előadásokban sokszor könnyen elsikkadnak- mint soha sehol. Tényleg a legkisebb szerep is főszereppé válik azokra a pillanatokra, amikor dolga van a színpadon.

Mi várja még a kaposvári Kean, a színész rendezése után?

Egy világhírű klasszikus musical nyíregyházán. A Bolha a fülbe előadásában szereplő negyedéves budapesti színművészeti egyetemista, Staub Viktória játsza majd a címszerepet.

(jokai.sk, Fotó: Kiss Gibbó Gábor, Milan Drozd és internet)