2025. 07. 03.

Itt a 2025-ös Hajómalom Fesztivál teljes programja!

A nyár egyik legjobban várt eseménye, a Hajómalom Fesztivál, július 10. és 12. között ismét megtölti Gútát élettel, zenével és kultúrával. A háromnapos rendezvény ezúttal is a sokszínűségre épít: koncertek, színházi előadások, pódiumbeszélgetések, gyermek- és családi programok, gasztronómiai különlegességek és borélmények várják a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt.

Erős kezdés, sztárfellépők már az első napon

Már a nyitónapon magasra teszik a lécet a szervezők: július 10-én 18:00-kor a Trapp Platform „Oly korban éltem én” című színházi előadásával indul a program, majd a fesztivál himnuszát szerző Koczkás Eszter koncertje következik. Aki inkább a pörgős zenére vágyik, annak sem kell csalódnia: DJ SZEMI szettjeivel biztosítja a hangulatot.

Ezután a Nagyszínpadon igazi sztárparádé következik: Follow The Flow, CIBI, majd DJ Maraton, amely egészen T.Danny fellépéséig tart. A nap zárásaként DJ Newik veszi át az irányítást a lemezjátszók mögött.

Pénteken kultúrpiac, világbajnok történetek és Gipsy Kings koncert

Július 11-én már kora délután nyit a kultúrpiac, ahol a Selye János Egyetem és Plavec Péter jeges- és hosszútávúszó világbajnok előadásai nyitják a programot. Ezzel párhuzamosan színház, borkóstoló és hajómalom-látogatás is várja az érdeklődőket.

hm4 valmar 1

Este a zenéé a főszerep: VALMAR bulija után a Hajómalom Fesztivál szinte állandó fellépője, a Parno Graszt lép színpadra. Éjfél előtt történelmi pillanat következik: először lép fel világsztár Gútán – a Gipsy Kings! Akik más zenei világot kedvelnek, Nagy Csomor András és zenekara koncertjét is választhatják.

Szombat: gyerekparadicsom, interaktív programok, Delegation és Pogány Induló

A zárónap, július 12. egy valódi álom a családosok számára. Már reggel 10-től kézműves vásár, malomlátogatás, kenuzás, ugrálóvár, arcfestés, népi játékok, lovaskocsikázás, babakonyha, kreatív foglalkozások és modern társasjátékok gondoskodnak a szórakozásról. Lesz szoptatási és hordozási tanácsadás, pelenkázópont, valamint a Kuttyomfitty Társulat meséi is színpadra kerülnek.

A délután során előadások, beszélgetések és koncertek váltják egymást: a Kicsi Hang koncertje nélkül már el sem indulhat gyerekprogram, de jön Rakonczay Gábor is, aki az Atlanti-óceánon való evezéséről mesél, valamint Dr. Varga Norbert és Samu István beszélgetése is elgondolkodtató élményt ígér.

Este előbb a The Beat This zenekart ismerhetjük meg közelebbről, majd világsztár vendégként a Delegation lép színpadra. A hangulatot tovább fokozza a Stinky Bugs, végül a fesztivált Pogány Induló nagykoncertje és DJ Ricardo műsora zárja.

A Hajómalom Fesztivál idén is garantálja: három napon át a kultúra, a zene és az élmények lesznek főszerepben Gútán. Jegyek és részletes program a hivatalos oldalon: www.hajomalomfeszt.sk