Sport 2015. 06. 08.

„Jó érzés ugyanott befejezni a pályafutásomat, ahol elkezdtem…”- búcsúzott Gergely István

„Jó érzés ugyanott befejezni a pályafutásomat, ahol egykor elkezdtem…”- búcsúzott aktív pályafutásától Gergely István.
Több mint 300 néző kísérte el utolsó megmérettetésére a profi olimpikon vízilabdázót. Szurkolók, családok, szponzorok, médiák képviselői és olimpikonok töltötték meg a rév-komáromi strandot a hétvégén. A fő szervező, Szabó Ákos elégedett lehet a rendezvény végkimenetelével. „Az idő is kedvezett nekünk, a célkitűzés is teljesítve! Elegendő pénzt gyűjtöttünk a kórházi tolóágyak beszerzésére. Köszönjük!”

Amíg a strandolók süttették a hasukat vagy úszkáltak a vízben, a fiatal hoszteszek őrizték az adománygyűjtő pontokat, és tombolával jutalmazták az adakozókat. A díjakat a meccs alatt Szabó Ákos sorsolta ki. Az ajándékok között dedikált, illetve címeres labdák, pólók, fürdőruhák találtak gazdára, amelyeket egyrészt a Magyar Vízilabda Szövetség nevében Kemény Dénes, másrészt a Komáromi Vízilabda Klub, végül pedig a Szlovák Vízilabda Szövetség biztosított.

Ondrej Gajdáč, az egyesület elnöke és Fazekas István edző ismertette a sztárvendégek munkásságát. Ezt követően a Gergely testvérek, valamint a két Komárom polgármestere, Stubendek László és Molnár Attila is szólt pár szót.

A vízben a kék és fehér sapkás sportolók között tinédzserektől kezdve az érett, felnőtt játékosokon keresztül mindenkit láthattunk. A gálameccset hét óra magasságában Kádár István indította el, a játékvezető Balázs Sándor volt. Az 1976-os montreáli olimpia bajnoka, Faragó Tamás pedig bíróként és kommentátorként is kivette a részét az eseményekből. Komárom és környékének lakosai, akik a világhírű vízipólósok tiszteletére jelentek meg, körbeállták a medencét, és megtöltötték a tribünt. A mérkőzés hangulatán érezhető volt a barátságos búcsú-játék… A játékosok lazán úszták és dobálták végig a versenyidőt. Sőt, Gergely Pistának még kapusként is sikerült gólt szereznie, melyet hatalmas éljenző tapssal jutalmazott a közönség. „Hihetetlen, hogy ott ugorhatok be a medencébe pályám befejezésekor, ahol először úsztam és ahol elkezdtem a vízilabdát. Ezt nem sokan mondhatják el magukról.” – nyugtázta a napot Gergely Pista. Drón, kamerák, fényképezőgépek hada villogott, így örökítették meg a búcsúzó profi sportolók utolsó játszmáját. Vrečič Tibor kommentátor poénokkal fűszerezve ismertette a szoros állást. Ugyan Gergely Pista csapata nyert Gergely Misi csapatával szemben, viszont nem ellenfelekként, hanem testvérekként, barátokként, szlovák magyar nemzeti hovatartozástól függetlenül, társakként játszott együtt mindenki – utoljára, élvezettel, a régi szép idők emlékére.

„Hálás vagyok a barátaimnak a szervező segítségért, az ideutazó olimpikonoknak, edzőknek és nézőknek, hogy együtt tölthettük ezt a napot.” – mondta a mérkőzés végén Szabó Ákos. De köszönjük mi is ezt az élményt! Hiszen ezen a forró, nyári szombat délutánon együtt szórakozhattunk – méghozzá azzal a jó érzéssel, hogy tettünk valamit a közösség érdekében is! Fogjunk hát össze legközelebb is, ahányszor csak módunkban áll!

Milány Kincső

A fotókat Milány Kincső és Varga Csilla készítette