Régió 2013. 08. 24.

Jöjjön a Lakikatlanra – gulyásfőző verseny Lakszakállason

Már a negyedik alkalommal rendezik meg szeptember 7-én a Lakikatlan elnevezésű gulyásfőző versenyt Lakszakállason. A megmérettetésre nemcsak a környékbeli falvak lakosai, de újabban már más járások fesztivál-kedvelői is eljönnek, hogy egy jót szórakozzanak a gulyás ünnepén.

Lakikatlan 2013

Talán nem túlozunk, ha azt állítjuk, ezen a szombaton kisebbfajta népünnepélyre lehet számítani a községben. Mint ahogy Domonkos Zsuzsától, a fesztivál mindenesétől megtudtuk, az előkészületek már javában folynak, de erről inkább beszéljen az illetékes:
– „Rendezvényünk alapgondolata az volt, hogy a gulyásfesztiválon a főzésen, a nemes versenyzésen túl próbáljuk visszacsempészni a közösségbe az emberi szó varázsát“.
– Mi az, amiről a csapatok gondoskodnak, és mi az, amiről a szervezők ? –tettük fel a kérdést a Lakikatlan főszervezőjének.
„Mindenképpen szükséges egy 4 tagú csapat, azonkívül a főzéshez szükséges eszközök, alapanyagok, a csapatok reklámtáblája, egyenruhák, terítéshez és díszítéshez szükséges eszközök, mellyel hangulatossá tehetik ideiglenes konyhájukat. Na és amit mi biztosítunk. Elsősorban sátrat, sörpadot és asztalt, bográcsot, sorszámot, tűzifát, díjakat, egy szakmai zsűrit és az elmaradhatatlan kulturális programokat, játékokat. A csapatok egyéb különlegességeket is süthetnek, főzhetnek, de csak a gulyást fogja a szakmai zsűri elbírálni, melynek pontértékét növelhetik egyedi megjelenéssel, jó csapatmunkával, megfelelő higiéniával, terítéssel, frappáns cégtáblákkal, illetve humoros bemutatkozással. Egyéb kategóriákban is megmérettethetik magukat a csapatok: a legfinomabb sütemény, pogácsa, bor és pálinka kategóriában is“.
– Most pedig essen szó a díjakról is.
„Lesz egy abszolút győztes: a „Lakikatlan gulyáskirálya”, arany-, ezüst- és bronzérmes gulyások, különdíjak, közönségdíj és egyéb kategóriák díjai. Újdonságként jelenik meg, hogy minden csapat árusíthatja a termékeit, alkotásait, melyet tallérok értékében fogunk kifizetni. A legtöbb tallért szerző csapat közönségdíjban részesül“ – mondta el Domonkos Zsuzsa.
Szeptember hetedikén tehát újra benépesül a helyi szabadtéri színpad környéke és kezdetét veszi a negyedik Lakikatlan gulyásfőző verseny. Éppen ezért, aki jól akar szórakozni, jókat akar enni és inni és egy életre szóló élménnyel szeretne gazdagodni, az feltétlen látogasson el Lakszakállasra, mert ez főzőverseny lesz a javából.
DELTA