Régió 2019. 05. 21.

Jubilálnak a generációs találkozók

Június elsején immáron tizedik alkalommal gyűlnek össze a Selye János Gimnázium volt és jelenlegi diákjai és tanárai egy közös sportolós eszem-iszommal egybekötött nosztalgiázásra. Ha Te is gimis voltál, ott a helyed!

A hagyományosan szombati napon megrendezett eseményen már 14:00-tól érkezhetnek a résztvevők, amikor is tenisszel indul meg a sportáradat. Ezt követően rúgjuk majd a bőrt, hiszen sípszóval kezdődnek a focimeccsek, majd labda ütögetések és pattogtatások következnek: lesz röpi, kosár, de asztalitenisz és darts is. „Sportolni egészen este 9-ig lesz lehetőség, míg ránk nem esteledik, amikor is a BL döntő közös nézésére és szurkolásra is sor kerül a kisteremben.” – részletezi Diósi Viktor, az esemény főszervezője.


Újdonságként kávés sátorral is készülnek a szervezők korlátlan fogyasztással, nehogy valaki idő előtt kidőljön koffein hiányában. Az éhség csillapítására három katlanban is fortyognak majd az ellenszerek: bab-, vadhúsból készült és klasszikus gulyás, de a kolbász sem marad ki a kínálatból.
„Török Tominak köszönhetjük a vadat, Briznik Laci barátomnak pedig a kolbászt.”
– újságolja a tanárúr.


Végül DJ Szemi keveri majd a hangulatos retrózenét azoknak, akik nem mozogtak eleget és a sporttevékenységet még egy kis táncra perdüléssel is megfűszereznék.

Az egész estés dínomdánomra a belépő mindösszesen szimbolikus 2 Euró lesz, melyet a gimi bejáratánál a kapu alatt két csinos hölgyemény karszalagra cserél az érkezők számára. Akik pedig továbbra is szeretnék tamogatni a rendezvényt, azok idén is megtehetik a szintén a bejáratnál elhelyezett urnában.

Bővebb információ a Generációk találkozója FB oldalán található.