Kultúra Dél-komárom 2022. 10. 10.

Jubilált Komárom Város Egressy Fúvószenekara

A zenekar 25 éves fennállása alkalmából október 1-jén adta jubileumi koncertjét a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola Sportcsarnokában. A színpadon összesen 67 muzsikus játszott Szabó Ferenc karnagy vezénylésével.

A repertoár nagyon széleskörű volt. A koncert első felében az eredti koncertfúvós irodalom művei és jubiláló zeneszerzők darabjai hangzottak fel, a második részben pedig könnyűzenei és filmzenei dallamok csendültek fel. Először mutatták be Laczó Zoltán Vince zeneszerző művét, a Komáromi kisleányt.

A második félidőben a zenekar legfiatalabb tagjai is bemutatkoztak. A szép számmal megjelent publikum több, mint két órán keresztül élvezhette az előadást.

A közönség soraiban helyet foglalt többek között dr. Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Turi Bálint alpolgármester, valamint Hajnal Dóra és Vajda Bence önkormányzati képviselők.

Az ország több pontjáról is érkeztek szakmabeliek, akik szerint a közönség ezúttal is egy professzionális zenekar előadását hallhatta.

(Forrás: komarom.hu)