Mix Dél-komárom 2019. 01. 21.

Jubileumi Dutra-találkozó Szőnyben

…és, hogy mi is az a Dutra? Nem más, mint egy a hatvanas-hetvenes években népszerű magyar összkerék-meghajtású mezőgazdasági vontató (traktor), amelyet a kispesti Vörös Csillag Traktorgyár (VTCS) gyártott 1960-tól 1972-ig.

Kezdetben a négyhengeres motorral szerelt alapváltozatot, majd 1964-től az erősebb hathengeres motorral ellátott és jelentően áttervezett D4K–B változatát gyártották. A kor mezőgazdasági gépei közül a dutráknak volt a legjobb a vontatási teljesítménye, a jó súlyelosztás miatt. A magyar mezőgazdasági üzemek és erdészetek elterjedt járműve volt az 1960-as évektől és jelentős mennyiségben exportálták is, főleg az NDK-ba. A modellt 1972-től a Dutra 1000 váltotta fel.

A Dutra Baráti Kör országos találkozójának 10. alkalommal is a Petőfi Sándor Művelődési Ház adott otthont a hétvégén. Az eseményre több mint kétszázan érkeztek, akik az öt eredeti állapotban lévő Dutrát is megtekintették.

Az eseményen nem csupán a tavalyi géptalálkozók tapasztalatairól hallhattunk, de számos szakmai előadáson is részt vehettünk. Szó esett még az idén 60 éves UE-28-as modellről, valamint a Balatonbogláron tavaly nyílt Dutra Múzeumról is vetítettek egy filmet.