Karácsonyi beszélgetés Korpás Évával
Három évvel ezelőtt is egy tea mellett beszélgettünk és ez idén sem volt másként. Sőt, ami szintén nem változott: az énekesnőn még mindig nem fog az idő, nem hízik, nem öregszik, de még csak nem is fárad. Újra elkezdett röplabdázni, elvégzett egy mentálhigiénés szakképzést, továbbá a zeneterápia művelésén is gondolkozik. Habár, valahol már most is azt csinálja – saját tanítványai számára, koncertjei és lemezei által egyaránt.
A zenekari tagként kétszeres Fonogram díjas népdalénekesnőt, a Népművészet Ifjú Mestere cím és a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj háromszoros tulajdonosát idén a Külhoni Magyarságért Díjjal is kitüntette a magyar állam, azaz annak miniszterelnöke. „Az átadás dátuma, a helyszíne és maga a díj mivoltja egy nagyon különleges élmény számomra. Ugyan nem a díjakért csinálja egy művész a szakmáját, mégis rendkívül jól esik időnként egy ilyesfajta visszajelzés“- kezdte Korpás Éva.
Az énekesnő idén alkotta meg zenekarával a hetedik szóló albumát, és hiába az internetről letölthető zenék világa, mai napig ragaszkodnak a munkájuk ún. kézzel fogható gyümölcs-változatához. Több formációval dolgozott együtt Éva az utóbbi évek során is. Ilyen a Prímástalálkozó Produkció, Lakatos Róbert és a RÉV Zenekar, az ESZPÉ Zenekar és természetesen ott a saját együttese is. Utóbbinál a régi tagok mellé idén bevonta lányát, Lilit, utolsó koncertjén pedig fia, Áron is hegedült. „Próbálom őket szoktatni a színpadhoz. Bár énekes szereplőként már van gyakorlatuk a koncertjeimen, de hogy hangszerben is kipróbálhatják magukat, ez újdonságként van jelen az életükben. Madarász Andris gitáros és billentyűs is egyben, és bizonyos számokban a lemezen ez is, az is szerepel. Így ahova Lili is tud jönni, ott mindkét hangszer egyszerre gazdagít néhány számot.“
Mivel sokszor eltérő zenei világban kell Évának helyt állnia, lelkileg is át kell szellemülnie egyik produkcióról a másikra, világzenéből az autentikus népzenébe. Ez főleg akkor nehéz, ha egy nap két eltérő stílusú koncertje is van. „Nagyon élvezem, hogy olykor kilépek a komfortzónámból, mert sokkal bátrabban nyúlok hozzá új dalokhoz, a lelkemnek is jót tesz a próbálkozás, és nem utolsó sorban az énektudásom is fejlesztem. Minden egyes új kihívás által a személyiségem is fejlődik.“
A közelmúltban két új tevékenységgel is szélesedett a paletta. Énekes tanítványaiban meglelte a kincset, tanításukban pedig az örömöt. „Végre megértem a feladatra, hogy átadjam a tudásom a fiatalabb generációnak, és meg sem állunk addig, míg az énekeseim felül nem múlják a mesterüket. Eleinte ódzkodtam, mivel a rendszerességet nem tudtam garantálni, ám amikor szülők kerestek fel gyermekeikkel, és mindezek ellenére ragaszkodtak hozzá, hogy foglalkozzam a lányokkal, nem tudtam nemet mondani. Mára tíz énekespacsirtám van, és nem tudom szavakba önteni, milyen érzés az órán, vagy egy-egy versenyen a fejlődésük varázsát lúdbőrösen élvezni. Könnyekig tudok hatódni azon, amit közösen érünk el. Jó döntés volt, hogy belefogtam.“ A zene rengeteget ad, mankó és segítség, akár gyerek-, akár felnőttkorban, akár öröm, akár bánat kifejezésében. „Hiányolom az igényes zenei kultúrát a családokból, hiszen ezt nekünk kell belenevelnünk a gyerekeinkbe. Kodály mondta, hogy ahhoz, hogy zeneértő legyen egy gyermek, legkésőbb hat éves korban el kell kezdeni fejleszteni tudatosan a zenei hallását, de hiába visszük bele az alsó tagozatosokba az igényességet és értéket, ha otthon nincs mögötte megfelelő háttér.“
Középiskolai tanulmányai után az énekesnő még a pszichológia felé is kacsingatott, a népi kultúra azonban magával ragadta és fanatikusan csak efelé vitte. Ugyan jópár évet váratott magára, de most szerepet kapott ez az irányvonal is. „Kezdem előszedni mindazt, amivel régen foglalkoztam. Ilyen a röpi is. Jól érzem magam, mozgok, új társaságban vagyok és ez pozitív energiával tölt fel. A mentálhigiénés képzést szintén elsősorban saját magam segítésére és a terhek feldolgozására szerettem volna használni, hihetetlen dolgokra tanított meg engem. Az, hogy ezzel másokon is tudok segíteni, csak hab a tortán. Nyilván az ismerőseim körében ez baráti beszélgetésként működik, viszont néhány embernek az ismerettségi körömön kívül is tudok segíteni a képzésen megtanultak és a saját tapasztalataim alapján.“
És, hogy hogyan is zajlik a karácsony egy zenész családban? Természetesen egész estés muzsikaszóval! „A szentestét el se tudnám képzelni az alaphangulatot adó istentisztelet, majd apukám Jézus születésével kapcsolatos bibliai felolvasása nélkül. Az igazi fűszert pedig a gyerekek adják: Áron előkapja a hegedűjét, Réka unokahúgom a kobzát és egész este énekelünk. A családi együttlét teljesen bensőséges lesz ettől. Természetesen mindemellett a víg kedély is biztosított, amit főleg Áron egyéniségének köszönhetünk.“ A fa és a lakás is Éváék kézműves hobbijának hála egyedi köntösben tündököl. Az évek alatt annyi különleges dekoráció halmozódott fel, mely mindegyikének megvan a maga története. „Melegséggel tölt el, ha rájuk gondolok, emlékszem, ahogy együtt alkottunk és rácsodálkozom, hogy hogyan is voltunk képesek egy-egy darabot megvalósítani.“
Az utóbbi években náluk gyűlik össze a család – a feladatokat szétosztják egymás között. A savanyú lencseleves, rántott hal majonézes salátával és előételként az alma-fokhagyma-dió-mézes ostya is örök a családjukban. „Aki a néphagyományokkal foglalkozik, igyekszik átörökíteni az olyan szokásokat, amik mindig ott voltak a falusi ember életében. Ha ez sikerül, még gazdagabb a karácsony. Míg édesapám az ‚előételek‘ szétosztásával foglalkozik, Áron mindig kérdezgeti, hogy nem eszünk-e még? Ő nehezebben viseli, hogy a vacsorát megelőzi az egészség-boldogság-egység érdekében fogyasztott rituális menü, természetesen mindezt humorral fűszerezve.“ Hiába, egy tizenhét éves fejlődő szervezet türelmetlenül igényli az ételt, a szintén művészi pályára készülő Áron pedig épp ebben a korban van. Jövőre végez a gimnáziumban, és a zenész pálya felé orientálódik. „Most már van benne elszántság, gyakorol, ha kell, ha nem, éjjel-nappal, hiába mennénk már aludni“ – meséli nevetve. Lili mexikói kitérője után most országhatáron belül maradt, a pozsonyi Komensky Egyetem Orvostudományi Karának hallgatója. „Ugyan a legnagyobb támaszom a lányom, mégis én magam is javasoltam neki külföldi egyetemeket is. Ő viszont úgy döntött, hogy a közelben marad – és ennek én csak örülni tudok.“
Lássuk, milyen egy évösszegzés a népzene világában. „Öt táborban vettem részt énekoktatóként. Nem tudom megfogalmazni, mit érzek belül, amikor több, mint száz gyerek és felnőtt szól együtt a zenével. A sok-sok koncertünknek az év folyamán, így a városunkban megrendezett Fonográf fesztiválon előadott családi koncertünknek is nagy sikere volt. Az sajnálatra méltó, hogy a minőségi, értéket képviselő zene csak egy szűkebb réteget vonz, főleg idehaza, és ez tapasztalható is volt a nézettséget illetően a fesztivál koncertjein. Ezt meg kell tanulni minden művésznek kezelni és ugyanúgy adni elő, akár teltháznak, akár kevesebb embernek adunk vele pluszt. Idén kijött az új lemezünk, a Libidaridom, amivel ismét meg tudtunk újulni. Ehhez is kellett a zenekar segítsége is, hiszen nem egyénileg töröm az utam, ez mind egy csapatmunka eredménye. Segítjük egymást, hiszen egyik nincs a másik nélkül. Jelenleg pedig már egy autentikus népzenei műsoron dolgozunk, melyet a felnőtteknek címezünk. Remélem, minél több embert tudunk majd megörvendeztetni ezáltal is. Most azonban egyelőre az ünnepre hangolódunk, és a karácsonyi koncertünkkel segítjük hozzá ehhez az embereket is. Meghitt muzsikánkkal kinyitjuk a szívüket, hogy méltóképpen tudják várni Jézus születésének napját. Áldott, békés karácsonyt kívánok mindenkinek!“
(Milány Kincső;
megjelent az AhojSzia havilap 2018. decemberi számában)
