Kultúra 2016. 11. 07.

Kari Napok: izgalmas előadások, sport- és kulturális programok az egyetemen

Mint minden évben, idén is megrendezésre kerül a Kari Napok a Tudomány Hetén a Selye János Egyetem és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának szervezésében.

A szervezőség megpróbálta összevonni a szakmai előadásokat a szórakoztató, könnyedebb programokkal, hogy minden hallgatói megtalálja az ízlése és vérmérséklete szerinti, neki legjobban megfelelő programot. A Hallgatói Önkormányzat abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a nappali, szakmai előadások nagy részét az Egyetem és a Karok adták, míg az esti programokat főleg a Hallgatói Önkormányzat.

A hétfői nap egyből véradással indít, mely szerint 8:00-tól van lehetőség vért adni a Komáromi Kórház D2-es épületében, majd jelentkezni a szervezőknél, akik némi ajándékkal is meghálálják az önzetlenséget. Reggel kilenc órától a Református Teológiai Kar épületében a „Református egyházi szolgálatok az 1956-os menekültek között Ausztriában” című kiállítás megnyitójára kerül sor.  Fél tizenegytől aztán Dr. Mészáros Róbert előadása következik, mely tematikája a Gazdaságtudományi Karon (G110) található Nanokémiai és Szupramolekuláris Laboratórium bemutatása. Mindeközben szociál-etikai képzés zajlik a Református Teológiai Karon Dr. Békefy Lajos és Dr. Birkás Antal vezetésével. Délután egy órától sor kerül egy kerekasztal-beszélgetésre, melynek témája a tudományos tudás természete. Hattól aztán következik a Tanárképző Kar Tanár-diák estje Liszka József, a Selye János Egyetem rektorhelyettesének részvételével a Sirály kollégium ebédlőjében, míg a Gazdaságtudományi Karon Filakovszky Jánossal, a GTK tanárjával tartanak beszélgetést a hallgatók  a Viking Pubban.

Kedden „Az vagy, ami a neten látszik belőled!” című előadással indít a nap, mely korunk egyik égető problémáját kívánja taglalni. 13:00-tól veszi kezdetét egy beszélgetés Vörös Ferenc nyelvésszel, illetve ezzel egyidőben zajlik a Pécsi Tudományegyetem és a Selye János Egyetem kerekasztalbeszélgetése.  Mindeközben a Református Teológiai Karon szociál-etikai képzés zajlik Dr. Békefy Lajos és Dr. Birkás Antal vezetésével. Három órától a Konferencia-Központban Győry Kálmán előadására is sor kerül, melynek címe: Híres problémák és megoldandó kérdések a matematikában. Aznap este már sor kerül a hagyományossá vált Művészetek éjszakája névre keresztelt estre is, melynek során a hallgatók megmutathatják alkotásaikat a nagyérdeműnek, és kiállíthatják azokat a Pince klubban. A kellemes hangulatról több előadó is gondoskodik majd, illetve az est vége felé közeledve levetítik Tarr Béla egyik díjnyertes filmjét, a Werckmeister harmóniákat, mely előtt Dráfi Mátyás színművész mesél néhány kulisszatitkot a forgatással kapcsolatban, illetve a póker kedvelői kipróbálhatják szerencséjüket a Black Bull x Clubban megrendezett pókerversenyen.

Szerdán reggel nyolc órától valósul meg egy izgalmas program, a „Kalandozás a SJE Egyetemi Könyvtárának szlovák nyelvű könyvei között” névre keresztelt workshop 11:00-tól következik Győry Kálmán professzor díszdoktori címének átadására, majd délben a Tanárképző Karon a TéKa előadása következik – stílszerűen –  a Szinnyei Tékában, melynek címe: Miért nem pályázik egy szlovákiai magyar egyetemista? – A TDK egy kiugrási lehetőség számodra. Egy órától aztán a Pécsi Tudományegyetem, és a Selye János Egyetem kerekasztalának második felvonása következik. A szerda este ismét az önfeledt szórakozásé, hiszen nyolc órakor kezdetét veszi a Játékok éjszakája, amely során lehetőségük van a megjelenteknek különféle társasjátékkal ütni agyon az időt, és nem mellesleg rengeteg versenyszámban is indulhatnak a szórakozni vágyók. A programot megelőzi a Biliárdverseny, illetve az I. Egyetemi Nyílt Sakkbajnokság is.

Ha csütörtök, akkor sportnap, így a szakmai előadásokkal párhuzamosan sor kerül a Kari Napok Sportnapjára, ahol jópár versenyszámban próbálhatják ki magukat a versenyzők. A Tanárképző Karon egész napos workshop valósul meg, kilenc óra kezdettel, melynek címe: Otthonosság és idegenség az irodalomban és a kultúrában. Háromnegyed tízkor az oktatás-nevelés innovációjáról hallhatnak az érdeklődők, vele egyidőben a KonferenciaKözpontban az online marketing alapjairól hallhatnak előadást az érdeklődők,  illetve 11:20-kor Fűzfa Balázs módszertani előadása következik. Délután az Egyetemi Könyvtárban valósulnak meg az előadások, három órától Keresés az e-forrásokban címmel tartanak szemináriumot, illetve öt órától író-olvasó találkozó következik Laboda Róberttel. A Kari Napokat az egyetemi buli zárja a Katapult DJ nevű formációval.
Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők.