Két part, egy forrás – Ester és Koczkás Dávid a Szia Podcastben
Egy testvérpár, akik közül az egyik jazzénekesnőként „himnuszokat” ír, a másik pedig világbajnoki címet „lapátol” össze kenusként. Koczkás Eszter és Koczkás Dávid mesélt a testvérségről, elágazó karrierekről, és arról, hogyan lehet ugyanabból a sportmúltból egymástól eltérő utakra evezni.
Esterről pár éve ITT írtunk. A frissen diplomázott jazzénekesnő dala Nyári esték címmel a gútai Hajómalom Fesztivál himnusza lett. Nemrégiben zenekart alapított, és Székesfehérvárról Budapestre igazolt szerencsét próbálni. Dávid, a Komáromi Kajak-kenu klub egykori kenusa magyar színekben világbajnoki aranyat nyert 2023-ban az olaszországi Auronzóban. Idén nyáron pedig a csengdui világjátékokra készül sárkányhajóval. A testvérpár gyerekkori sportélményei, a rivalizálás nélküli támogatás, az ének és evezés egyaránt szóba került.
- Ha már tavaly megíródott a Nyári esték dal, mi hiányzott belőle, hogy idén himnusszá érhessen?
- Vébé, olimpia, világjátékok – hol tart Dávid a sporttal azon a ranglétrán, amit egykor kitűzött maga elé?
- A vér is kötelezte a vizes sportokra a testvérpárt. Édesapjuk, Koczkás Olivér edzősködése nyomán Eszter kajakozott, Dávid pedig már 9 éves kora óta a kenu elkötelezettje. De volt egyáltalán más opciójuk a sportolásra?
- A gyerekkort feláldozni a versenyre járás oltárán közös élményként, vagy közösen cipelt teherként maradt meg a fiatalokban?
Jogos elvárások, beilleszkedési nehézségek, váratlan sportteljesítmény, majdnem feladás. „Ha van B terv, az elviheti a fókuszt az A tervről” – így tartja Dávid.
- Ester zenekarában Juhász Patrik dobon, Kiss Anna zongorán, Kiss G Márton basszusgitáron játszik. Vajon zenekarral egyszerűbb boldogulni, mint egyéniben? „Kitartok amellett, hogy én legyek a középpontban, de nem zárkózom el semmilyen koprodukciótól.”
- A magyar és angol szövegeket ötvözni egy működő mai trend?
- 12 év gitár, 6 év énekes-dalszerzés. Janis Joplin és Amy Winehouse füstössége Estert a cseh tehetségkutatoktól a Megasztárig vitte.
Felvidéki zenei lehetőségek, a sárkányhajóban rejlő élvezet, magyarországi kenus potenciál. Hol látják egymást és magukat 5 év múlva, és mit jelent „jó testvérnek lenni” akkor is, ha az élet más vizekre sodor? „Mindenki saját maga tudja, mit tett meg azért az eredményért. Így a kudarcot nem kívülről lehet megítélni.” – vallja Eszter.
Hallgasd meg gondolataikat itt:
Iratkozz fel Youtube csatornánkra – ne csak olvass, hanem hallgass, és nézz is minket!
Spotify: https://bit.ly/SpotifySziaPodcast
Apple podcast: https://bit.ly/AppleSziaPodcast