Város 2014. 04. 17.

A komáromi horgászok jó évet zártak

523 tag jelent meg a horgászszövetség a városi sportcsarnokban rendezett évzáró gyűlésén. Az eseményen jelen volt a Szlovák Horgászszövetség elnöke, Magdaléna Janoušová, a Szlovák Horgászszövetség kiküldöttje, Eugen Farský, Anton Marek, a város polgármestere, valamint Tóth Alfréd, a komáromi horgászszövetség elnöke és Csóka Tibor, a szervezet titkára.

A beszámolók előtt adták át a megérdemelt díjakat. A rekordfogásért elismerést kapott Szűcs György, Markovics Tibor, Eva Gajdáčová, Bese Gábor és Ivan Ludlovec. Továbbá nyolc horgász megkapta a tiszteletdíj aranyfokozatát. Névszerint: ifj. Bartal József, ing. Bunda Martin, Fuisz Attila, ifj. Mészáros Ferenc, Šejirman Peter, Szalay György, Tarics László és Tasnádi Péter. Ugyanennek a díjnak az ezüstfokozatát pedig Benedek Tibor és Hodek Ottó érdemelte ki.

Magdaléna Janoušová beszélt a haltelepítésekről, melyben kiemelte, hogy bár 44 680 kg kifogott hal nagy számnak tűnik, bizonyosan ez a szám jóval magasabb, mivel egyesek nem jegyzik a fogási naplóba a fogott halak példányszámát, és ez megnehezítheti a halasítással foglalkozó szakemberek munkáját. Csóka Tibor, a szervezet titkára megemlítette, hogy a tervezett költségvetést túllépték, annak folytán, hogy 150 új horgász jelentkezett a szervezethez. A tagok megválasztották az új vezetőséget, és a vita keretén belül sok horgász mondta el a sérelmeit. A több mint négy órás évzáró végén két személynek kedvezett a szerencse, akik visszakapták a kiváltott horgászengedélyük összegét.

horgasz 1

(DELTA)