Sport 2016. 01. 03.

Kosár: Majdnem félszáz ponttal verte Komárom Nyitrát

Óriási győzelemmel kezdte az új évet az MBK Rieker – COM-Therm Komárom. A szlovák Eurovia kosárlabda-bajnokság 21. fordulójában több mint negyven pontos csapást mértek az MBK SPU Nyitrára. A mérkőzésre tegnap került sor.

A Rieker-COM-Therm előnye egy percig sem forgott veszélyben a meccs alatt. „Az óesztendő utolsó napjaiban érkező – pontosabban: fél éves szünet után Komáromba visszatérő – T. J. Bannister vezetésével (az amerikai irányító a negyven perc alatt 10 gólpasszt osztott ki) a vendégek már az első negyedben 36 ponttal terhelték meg a nyitraiak gyűrűjét. A horvát Bilicset és az amerikai Alawoyát a kosár alatt képtelenség volt tartani: előbbi huszonöt pontot, utóbbi huszonkét pontot és tíz lepattanót jegyzett a 2016-os év első bajnoki mérkőzésén” – írta a Felvidék.Ma.

A komáromi csapat számára a tavalyi év utolsó mérkőzése is győzelemmel zárult (a Svit ellen játszottak hazai pályán, és 83-69-re nyertek). Pedig 2015 vége nem volt zökkenőmentes: menesztették a nyáron érkezett Mandicsot, ám a csapat az új edzővel, Dragan Risztanoviccsal sem tudott kimászni a hullámvölgyből.

A decemberi győzelem, öt vereség fényében tehát egészen más megvilágításba kerül a Svit és a Nyitra elleni siker, az MBK Rieker Komárom (amely jelenleg az ötödik a tabellán) számára a két győzelem azt is jelenti: látótávolságon belül maradt az élboly. A komáromiaknak tehát még mindig jó esélyük van a felzárkózásra.

MBK SPU Nyitra – MBK Rieker Com-Therm Komárom: 84:129 (39:65).
Legeredményesebbek: Pejovics 18, Simics 14, illetve Bilics 25, Alawoya 22, Thompson 21.

Forrás: Felvidék.Ma
Fotó: MBK Rieker FB