Város 2018. 05. 09.

Közel 100 ezer euróból újítják fel a komáromi fürdőt

A komáromi termálfürdő a jövőben egy közel 100 ezer eurós fejlesztés részeként új burkolattal, zuhanyokkal és padokkal gazdagodik majd – adta hírül közösségi oldalán Keszegh Béla alpolgármester. 

Komárom alpolgármestere Facebook oldalán tudatta követőivel a hírt, miszerint a komáromi fürdő a közeljövőben újabb felújításokon esik át. A munkálatok során a medence környékén új és biztonságos burkolat elhelyezésére kerül sor. A felújítások itt azonban nem érnek majd véget. A fürdő ugyanis új zuhanyokkal és padokkal is gazdagodik, melyeken kényelmesen pihenhetnek majd a kikapcsolódni vágyók.

A felújítások mellett további újdonság lesz a létesítmény életében, hogy a büfék is új bérlő kezébe kerülnek.

A beruházásnak köszönhetően a komáromi fürdő kinti nagy medencéje több mint 30 év után kap új külsőt.

A csúszdák már készen állnak a júniustól induló szezonra

(Keszegh Béla Facebook oldala)