Régió 2014. 01. 20.

A magyarság egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Gútán

A „Csendes a Don…“ című műsorral emlékezett a magyar nemzet egyik legnagyobb katasztrófájára a gútai Via Nova Ifjúsági Csoport, Gúta Város Önkormányzata és a Magyar Közösség Pártja Gútai Helyi Szervezete szombat este a Városi Művelődési Központban.

A II. világháború idején, 1943 januárjában került sor a szovjet Vörös Hadsereg ellentámadására a Don-kanyarban, ahol pár nap alatt szinte teljesen megsemmisült a 200 ezer fős 2. magyar hadsereg. A magyar katonák az eredeti német felkéréstől eltérően nem csak védekeztek, hanem támadásba is lendültek a felettébb erős Vörös Hadsereg ellen Oroszországban. Az ott elesettek és fogságba kerültek pontos számát mindmáig nem lehetett pontosan megállapítani. A doni katasztrófát a magyar hadtörténet legnagyobb vereségeként, illetve egyik legszomorúbb fejezeteként tartják számon. 71 évvel ezelőtt idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyian vesztették életüket, mint egykor a mohácsi csatában. Magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt olyan messze a hazájától, mint az akkori nemzeti tragédiánk idején.

A Via Nova ICS gútai alapszervezete a már említett társzervezőkkel közösen szombaton este meghitt hangulatú megemlékezést tartott a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni katasztrófájának 71. évfordulója alkalmából. Indokolt, hogy a helybeliek minden januárban leróják kegyeletüket a hősök emléke előtt, hiszen majdnem mindegyik gútai család valamelyik felmenője megjárta a Don-kanyart, közülük sokan elestek vagy fogságba kerültek a doni áttörés során. A sorrendben második hivatalos megemlékezésen tiszteletét tette Ladó Balázs, a Fidelitas Nemzetpolitikai Kabinetének elnöke is.

Ezt követően mécses- és gyertyagyújtásra került sor a helyi II. világháborús emlékműnél. Az ősök emléke előtt tisztelgők a vasárnapi szentmisén mondtak közös imát a Don-kanyarban elesettekért.

(forrás: hírek.sk, fotó: wikipédia)