Már megint Kevin!

Olvadás, eső, mákos-diós bejgli, ostya, Reszkessetek betörők klasszikusok. A multiknál felvásárolt haszontalan szeméthegyek, díszes papírba, illetve ruhákba bújtatott előírást, parancsokat teljesítő bászínházi alkalmazottak, akik már otthonosan mozogtak a téli(?) díszletben is. Posztolás a fészbukra, ki-milyen ajcsit kapott, üdcsit ivott és kajcsit burkolt. Mert mekkora trendi csávók vagyunk. És mennyire szerizlek babám! Magamhoz ölelem az egész világot, s ha elmúlnak az ünnepek, jöhet tovább az öncélú hajsza az eurókötegekért, a jobbnál-jobb pozíciókért. A gátlástalan konkurenciaharc.

A nagy politikus bloggerek bölcs és giccses szeretetes szösszenetei ámították már most a potenciális szavazót, illetve erősíteni szándékoztak a tamáskodókat, s mintegy betlehemi csillagként mutatták a helyes irányt. A levitézlett politikai hullák is rászántak az életekből öt minutumot arra, hogy még futtassák a lefagyott operációs rendszerüket, „réfresselve” azt. Kajálja a nép a fals áriákat, mint a forró gulyást. Az nem fasza gyerek, aki a szeretet ünnepére nem ereszt meg valami míves posztmodern posztot, persze remekül tejelő posztból. Tetszik érteni?

Hemzseg a közösségi háló a családi idillt mutató fotográfiákból, melyeket a  felhasználók kéjes élvezettel töltögetnek a milliárdos csávó megfigyelő rendszerébe. Mire jó ez? Úgy vagyok vele, csak rám és a szeretteimre tartozik: mit, kivel, milyen pózban csináltam karácsonykor is. A keszeghez túrós csuszát vagy krumplisalátát ettem. A mackómintás kötött sál fekete vagy fehér. Nem kürtölöm világgá az ünnepek történéseit kronológiai sorrendben vázolva. Mert nem. Utálom mutogatni magam Kevinnel és Kevin nélkül is. És nem is szerettem mindenkit az ünnepek alatt sem. Vannak olyan emberek, akiket szeretek, becsülök, elfogadok és elfogadhatatlannak tartok. Így van az év összes napján, és nekem ne írja elő senki: kiket-mikor csókoljak, illetve vad szeretkezésbe fogjak!

Mint az sem, hogy szilveszterkor vidám legyek, színes rakétákkal szórakoztassam a szomszédokat, és papírból készült sityakban, trombitával búcsúztassam az óévet, de előtte okvetlen nézzem meg Banános Joe-t,  vagy a Heti Hetes komcsi trubadúrjait az rtl kettesen. Az előírásoktól alapból hányok, így mindent a véletlenre bízok, ahogy alakul. Hagyom magam meglepni! Ja, és a fárasztó fogadalmakkal se zavargasson senki, mivel csak a sportfogadást preferálom…

Hogy milyen aktivitást fogok kifejteni az év utolsó napján? Ami az alapnak számít: a hálaadó szentmise! Ebben az elgépiesedett, profitorientált, önpusztító világban igenis hálát adok a Mindenhatónak azért, hogy még együtt lehetek a szeretteimmel. Hálát adok azért, hogy a munkámat megalkuvást nem tűrően el tudtam végezni, nem bégettem együtt a csordával és embernek maradtam, ami manapság már nem jellemző. Aztán, hogy este mit csinálok, az nem a fészbukozókra tartozik, hanem szigorúan magánügy!