„Mindennek az alapja a család!” – Interjú Korpás Éva népdalénekessel

Zenéről, családról, hitelességről és a népművészet tiszta forrásáról beszélgettünk Korpás Éva komáromi népdalénekessel. Nemrég jelent meg Szívharang című albuma, amit egy ünnepi koncerten be is mutat hamarosan Komáromban, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Találkozzunk november 6-án szombaton, este 19.00-kor – Korpás Éva a zenei élet kiválóságaival lép színre.

A COVID-19 világjárvány gyakorlatilag ellehetetlenítette a kulturális életet. Nyilván az mindenkinek egyértelmű, hogy ez miként hatott a zenei életre. Most már lehetnek koncertek, igaz, a szabályokat be kell tartani. Hogy élsz most?

Igen, a baj nem múlt el, viszont a rendezvényeket szabályozott formában már engedélyezik. Sok-sok koncertet van szerencsém most adni, gyakorlatilag azt érzem, hogy az egyik végletből estem át a másikba: hihetetlenül szomjaztak a zenére, a színházra, a művészi élmények közös megélésére az emberek. Sajnos sok felkérést kénytelen vagyok visszautasítani, mert nem győzöm, ráadásul nagy erőkkel készülök az ünnepi nagykoncertemre. Október 21-én a Zeneakadémián már előadhattam a műsort, izgatottan várom, hogy miként fogadja ezt majd a rajongva szeretett szülővárosom, Komárom közönsége. Szívből remélem, hogy teljes lezárás már semmiképpen nem lesz. Alkotó emberként nagyon nehéz volt nélkülözni azt, hogy a közönségemet művészi élménnyel gazdagítsam és ezáltal én is épüljek, hiszen amikor látom és érzem azt, hogy örömet szerzek a műsorommal, akkor vagyok boldog igazán.

Idén ünnepelted az 50. születésnapodat. Ilyenkor az ember mérlegel, értékel. Te is megtetted ezt?

Valóban, ez az év számomra igencsak különleges, több szempontból is. Van egy szomorú aktualitása, hiszen idén veszítettem el az édesanyámat és nagyon fáj, hogy őt már nem látom a közönség soraiban, csak érzem, hogy a lelke velem van, és persze azt is érzem és tudom, hogy odafenn most is roppant büszke rám. Az életjubileum pedig ugye alapvetően örömteli esemény, nagyon boldog vagyok, hogy 50 évesen is ennyi álmom és tervem van. Imádom a szárnyalást, szeretek tündökölni, szeretem, ha az emberek értéknek tartják azt, ami a számomra is érték. Boldog vagyok, ha adhatok és ezáltal én is kaphatok. Valahogy úgy adódott, hogy lényegében már 18 éves koromtól a színpad a második otthonon. Adta magát az is, hogy a kerek életjubileumomat a színpadon is megünnepeljem, közösen a közönségemmel. Így fogant meg a jubileumi nagykoncert ötlete.

Korpás Éva minden koncertje hihetetlenül tartalmas. Az ember hirtelen csak azon kapja magát, hogy máris véget ért és zúdul a vastaps… Mit lehet elöljáróban tudni a koncertről?

Készítettünk egy évvel ezelőtt egy CD-t, egy vadonatúj CD-t, ami ugye a karantén miatt nem került bemutatásra. Az alkalom szinte tálcán kínálta magát: egyértelmű volt, hogy a koncert első része ebből áll majd össze, bemutatjuk tehát a Szívharangot. A második rész viszont teret ad több vendégművésznek és formációnak. Olyan nagyszerű előadóknak, akiknek mind zenei értelemben, mind pedig magánéleti szempontól nagyon sokat köszönhetek. Határtalanul örülök, hogy a színpadon muzsikálhatok a világzenei zenekarommal, de itt lesz a Tükrös és a Lakatos Róbert és a Rév formáció is. Elfogadta a meghívásomat Herczku Ágnes énekes és Berecz András mesemondó is. Kivételesen fontos számomra a koncert e szakasza, hiszen azokkal a barátaimmal állhatok a színpadon, akikkel az életpályám során sok időt töltöttem, sokszor álltunk együtt a színpadon és észrevétlenül is barátokká váltunk.

A népzene és a világzene leghitelesebb szlovákiai magyar énekese vagy, ezt senki nem vitathatja és nem is vitatja. Mi az, ami Téged azzá a Korpás Évává formált, akit tisztelünk és szeretünk?

Hát, elsősorban a család. Azt vallom, hogy a családból indul ki minden, ott kaptam egy olyan értékrendet, amit ma is hordozok és kamatoztatok – a szakmai- és a magánéletemben egyaránt. Rendkívül hálás vagyok a szüleimnek és a bátyáimnak, hogy ezen az úton vezetgetnek engem születésem óta, mert hát ugye én voltam a legkisebb, ráadásul kislányként. A bátyáim mind a mai napig az életem fontos szereplői, alakítói. Úgy érzem, minden sejtemmel azon vagyok és nekem tulajdonképpen -, hogy ilyen nagy szavakat használjak – az a földi hivatásom, hogy a népzenének a hiteles tolmácsolója, hiteles átörökítője legyek. Ezért meg is teszek mindent.

Ez akkor is egyértelmű, amikor a színpadon állsz és énekelsz, de akkor is, amikor az utcán összefutunk és váltunk pár szót.

Nagyon örülök, ha ezt mások is látják. Többször volt már olyanban részem, hogy a koncert után odajöttek hozzám és elmondták, hogy ami nagyon átjön a nézőtérre a színpadról tőlem, az a hitelesség. Annyira jóleső érzés hallani ezt! Valóban azt érzem, hogy lehetek én bármilyen jó énekes, hogyha a színpadon nem tudok hiteles lenni… S nálam ez abból eredhet, hogy az értékrendemnek megfelelően kerestem mindig az igényes műfajokat, és hát az igényességet, úgy egyáltalán az életemben. Az pedig, hogy milyen zenei irányzatok fogtak meg, az is otthonról jön, az is a családból jön, hiszen a család adta az iránymutatást – a szülői és a nagyszülői minta. Már kislány koromban is folyton énekeltem, sőt, oszlopos tagja voltam az iskolai kórusnak, valamint zongoráztam, tehát nyomban az életem legelején szinte rabja lettem a komolyzenének, és ami még nagyon rémlik a gyermekkoromból, az az, hogy sok megzenésített verset hallgattunk. Később jött, de a hab volt a tortán a népzene, ám ahhoz, hogy én a népzenei világot hitelesen képviselni tudjam, igazából kellettek a tartópillérek: a kóruséneklés, a zongora, a megzenésített versek világa, az erős értékrendet képviselő családom. Valahogy a népzenéhez kanyarintott az élet és úgy érzem, hogy ez vagyok én, így tudok teljesen önazonosan létezni az életemben és a színpadon egyaránt – nagyon otthonosan mozgok már a műfajban, jól érzem magam tőle, feltölt.

Vannak olyanok, vagy van olyan, aki sorvezetőként létezik az életedben? Példakép, minta? Kiből, vagy kikből merítesz?

Igen, van, de nem egy ember! Azok, akik számomra valódi példaképek, tiszta források, és értékrendben is igen erősek, azok az igazi falusi emberek, akik egy kis környezetben egy viszonylag szűk, de számukra a mindenséget jelentő kis közösségben ki tudták művelni a saját népdalkincsüket. Abban a környezetben ők pontosan tudták azt, hogy miért éneklik azokat a dalokat, örömet, vagy bánatot fejeznek-e ki velük. Lebilincselő szövegeket alkottak, ezekhez gyönyörű dallamokat párosítottak. Ennél csodálatosabb példaképeket, mint az idős emberek, el sem tudok képzelni. Ráadásul, emlékezzünk csak vissza az idős nagyszüleinkre, dédszüleinkre, s talán tegyük fel a kérdést magunkban: hát nem példa- és iránymutató az az értékrend és az az erkölcsiség, ami az ő életüket végigkísérte? Az én szüleim és a nagyszüleim mindenképpen jó példával álltak elő, és egyre többször érzem azt, hogy a mai világban nagyon-nagyon fontos lenne az, hogy ezt az irányt egy kicsit visszahozzuk a mindennapjainkba.

A koncertjeid állandóan visszatérő eleme a közönség dalra fakasztása. Nincs olyan alkalom, amikor ne sikerülne bevonni a közös éneklésbe a vendégeket. Azt látom, hogy ez számodra akkor is öröm, ha ezren énekelnek veled és akkor is, ha csak harmincan.

Igen, ezt jól látod! Itt az a lényeg, hogy közösen énekeljünk. A vendégeim is kivirulnak, ha dalra fakadnak, szinte szárnyal a lelkük. Egyébként minden koncertnek van olyan momentuma számomra, ami biztos, hogy óriási örömet szerez nekem. Az mindenképpen nagy pillanat, amikor megvillannak a közönség soraiban, az arcokon az érzelmek, amikor jön valamilyen visszacsatolás. Ugyanúgy, ahogy én adok valamilyen különleges és maradandó élményt a lelküknek, úgy kapom azt én is tőlük vissza. Tehát ez oda-vissza alapon működik a közönséggel, közönség nélkül mi nem működünk. És ez a fantasztikus, hogy a közönség ugyanúgy ad, ahogy én, vagyis inkább ahogy mi. Ugye soha nem csak én adok. Lehet, hogy én vagyok a főszereplője adott esetben a koncertnek, vagy az én nevem alatt fut, de mindig kellenek hozzá kiváló zenésztársak, ez mindig közös munka. Nem mondhatom, így nem is mondom soha azt, hogy egy koncert sikere csak az én érdemem, hiszen nagyon sok ember áll mögöttem. Hálás vagyok értük, hálás vagyok nekik – ezek az emberek készségesek velem, tisztelnek, és ez persze kölcsönös.

Betöltötted az 50-et. Milyen célok rajzolódtak ki előtted? Ennyi díj és elismerés, számtalan koncert után előadóművészként mi az, amire még vágyni lehet?

Nagyon érdekes és különleges érzés eleve, hogy ezt a kort betöltöttem, sokszor nem is tudok vele mit kezdeni, de igyekszem úgy megélni, hogy most kezdődött az életem lemezének a B-oldala, és kiapadhatatlan a kíváncsiságom, a tettrekészségem, ám főleg az alkotói kedvem. Nem szoktam gigantikus célokat megfogalmazni. Inkább abban hiszek, hogy a sok-sok kisebb cél egyenkénti elérésével a végén összeáll egy nagy egész, egy olyan valami, ami addig csak álom volt. A legizgalmasabb számomra az, amikor visszatekinthetek arra, hogy hogyan haladtam végig azon az úton, s valójában talán nem is a cél elérése a lényeges számomra igazán, hanem maga az út, ami oda vezetett. Boldogságot ad, vagy tanulsághoz juttat a visszatekintés. Mindenből tudok tanulni és szüntelenül tanulok. Nagyon sokat szeretnék még énekelni, persze azt még nem tudhatom, hogy az egészségügyi határok ezt meddig engedik, de örök optimistaként csak a lehető legjobb forgatókönyvben bízom. Sok új műsort szeretnék, akár gyerekeknek, akár felnőtteknek, ezek az apró kis célok vannak előttem, és bízom benne, hogy ezek a zenésztársak, akik most mellettem vannak, a jövőben is velem tartanak, hogy sok szépet alkothassunk még együtt. S persze most a leginkább arra koncentrálok, hogy a november 6-án, este 19.00 órai kezdettel esedékes ünnepi nagykoncertemen a maximumot nyújtsam. Mindenkit szeretettel várok az Egressy Béni Városi Művelődési Központban!

(Korpás Éva gondolatait lejegyezte Kiss Réka, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ sajtóreferense.)