Város 2023. 02. 09.

Múlt heti késelés a pályaudvaron – elejét vennék a hasonló eseteknek

Múlt hét pénteken (február 3-án) este 10 óra után megkéseltek egy fiatalembert az észak-komáromi vasútállomáson. A rendőrség gyorsan cselekedett, és órákon belül elkapták a támadót. Azonban ez az eset rámutatott bizonyos biztonsági hiányosságra az állomáson. Ezt próbálja most orvosolni a város vezetése.

Keszegh Béla, Komárom polgáremesetere ma (2023. február 9-én) sajtótájékoztatót tartott, amelyen többek közt arról is beszámolt, milyen intézkedéseket készülnek tenni a nagyobb biztonság érdekében mind a vasút-, mind az autóbuszállomásokon.

Vasútállomás

A vasútállomás biztonságának felügyelete a vasúti rendőrség hatáskörébe tartozik, amelynek van ugyan irodája Komáromban, azonban viszonylag ritkán jelennek meg a helyszínen. Ezért a polgármester hivatalos levelet írt a vasúti rendőrségnek, amelyben szorosabb együttműködést kér a várossal. A levél másolatát eljuttatta Roman Mikulec belügyminiszternek és Hamran István országos rendőrfőkapitánynak is. A szövegben felhívta a figyelmet arra, hogy a vasútállomás épületében a téli időszakban sokszor tartózkodhatnak problémás személyek. Ezért arra kérte őket, hogy tegyék intenzívebbé a járőrszolgálatukat, főleg a forgalmas időszakokban, amikor diákok és idősek utaznak.

Továbbá szeretné, ha jól látható információs táblákat/feiratokat helyeznének ki az állomáson, amelyeken arról tájékoztatnák a lakosságot, vészhelyzet esetén kitől és milyen módon kérhetnek segítséget. Végezetül pedig örömmel fogadná a kamerarendszer bővítését. Annak városi rendőrségre való bekötését, megfigyelését és a szükséges beavatkozásokat illetően a városi rendőrök együttműködését is felajánlotta.

Buszmegálló

Az eset kapcsán felmerült az is, hogy a vasútállomás alatt található központi autóbusz-megállót is biztonságosabbá kell tenni. Ennek érdekében bővítik az itt található kamerák számát. A tapasztalatok alapján a problémás személyek eleve elkerülik azokat a helyeket, amelyekről tudják, hogy kamerás megfigyelés alatt állnak. Azonban sajnos nem lehet teljesen elkerülni a múlt hetihez hasonló eseteket, különösen, ha valaki tudatmódosító szerek hatása alatt áll.

Febuár 13-án Keszegh Béla személyesen is egyeztet Hamran István országos rendőrfőkapitánnyal a közbiztonság növelésének érdekében.

Forrás: Ma7, Új Szó