Kultúra 2020. 07. 23.

Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzus Komáromban

2020. július 23. – augusztus 2. között huszonharmadik alkalommal kerül sor a Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzus megrendezésére Komáromban. A régióban egyedülálló rendezvény célja, hogy a fiatal zenészekkel megismertessék a kamarazene előadásának technikáját, módszertanát. A mesterkurzus főszervezője a Camerata Comorra polgári társulás, valamint a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ, így nem meglepő, hogy a közel kéthetes tanfolyam helyszíne a komáromi Tiszti pavilon díszterme, a helyi művészeti alapiskola próbatermei, valamint a Duna Menti Múzeum nagyterme.

A résztvevők olyan fiatalok, akik konzervatóriumokban, illetve zeneművészeti egyetemeken tanulnak, és a nyári hónapokban kiváló mesterek segítségével szeretnék tökéletesíteni tudásukat. A 2020-as évben 35 diák érkezik a tanfolyamra: Olaszországból, Németországból, Csehországból és Szlovákiából – magyar és szlovák anyanyelvű diákok egyaránt. A tavalyi évhez képest a hegedű, zongora, fuvola, énekoktatás újabb hangszerrel – oboával bővült. A mesterkurzus tanárai Mgr. art. Ivan Danko ArtD. (oboa), Mgr. art. Török Ferenc (hegedű), Mgr. art. Jozef Horváth ArtD. (hegedű), Mgr. art. Zuzana Čižmarovičová (zongora), Mgr. art. Marta Braunsteinerová  (fuvola), Mgr. art. Alena Hučková (korrepetítor) Mgr. art. Dagmar Livorová  (opera ének), Mgr. art. Andrea Bálešová (korrepetítor) Mgr. art. Ivana Chrapková (korrepetítor).

A mesterkurzus, mely a Kisebbségi Kulturális Alap, valamint a Szlovák Művészeti Alap (Fond na podporu umenia) támogatásával valósul meg, minden évben két koncerttel zárul, amikor a város közönsége is megismerkedhet az ifjú tehetségekkel. Az idei nyáron július 31-én és augusztus 1-én 18.00 órai kezdettel várják a Duna Menti Múzeum nagytermébe (július 31.) valamint a Tiszti Pavilon dísztermébe (augusztus 1.) a komolyzene rajongóit.