Felvidék legszebb lányai – íme a Felvidék Szépe döntősei
![](/wp-content/uploads/2016/01/201601111217250.201.jpg)
Íme Felvidék legszebb lányai! Most már teljes a létszám – Nagyszarvától egészen Kistárkányig a Felvidék összes szegletéből jutottak be szépségek a döntőbe.
A Felvidék Szépe a magyar ajkú lányoknak nyújt lehetőséget, hogy felléphessenek a világot jelentő deszkákra. A verseny célja ugyanis az, hogy idén is kiküldjenek egy világversenyre egy felvidéki lányt.
„Ez egy hatalmas lehetőség, nem csupán a lánynak, hanem Felvidéknek is, hogy a világ más szegletében is megismerjenek bennünket” – nyilatkozta a Hírek.sk-nak a tavalyi első udvarhölgy, Barthalos Andrea. Andrea, aki a versenynek köszönhetően kijutott a világ negyedik legrangosabb versenyére, Thaiföldre, idén zsűrizni is fog.
A válogatás kritériumai egyébként itt is pont olyan szigorúak voltak, mint más versenyeken. A nemzetközi normáknak megfelelően válogatták a lányokat, akiknél egyre fontosabb, hogy ne csak szépek, hanem okosak is legyenek, és lehetőleg beszéljenek nyelveket.
Az alábbi képeken a lányok smink nélkül láthatók. Versenyfotóik – portré és egész alakos képek – január 25-én készülnek majd, amelyeken már sminkben és frizurával jelennek majd meg.
![Czibor Zsófia, Marcellháza](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Czibor-Zsófia-Marcellháza.jpg)
![Farkas Dominika, Párkány](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Farkas-Dominika-Párkány.jpg)
![Farkas Mónika, Komárom](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Farkas-Mónika-Komárom.jpg)
![Juhász Denisza, Nagymegyer](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Juhász-Denisza-Nagymegyer.jpg)
![Katona Tracy, Tallós](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Katona-Tracy-Tallós.jpg)
![Kovacsics Karmen, Nagyszarva](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Kovacsics-Karmen-Nagyszarva.jpg)
![Nagy Viktória, Ekecs](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Nagy-Viktória-Ekecs.jpg)
![Orvos Evelyn, Nagymegyer](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Orvos-Evelyn-Nagymegyer.jpg)
![Pásztor Orsolya, Kéménd](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Pásztor-Orsolya-Kéménd.jpg)
![Pitóczki Evelin, Kistárkány](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Pitóczki-Evelin-Kistárkány.jpg)
![Rapács Gréta, Nagykapos](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Rapács-Gréta-Nagykapos.jpg)
![Repka Mercy, Dunaszerdahely](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Repka-Mercy-Dunaszerdahely.jpg)
![Simo Bianka, Gúta](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Simo-Bianka-Gúta.jpg)
![Uzsák Viktória, Ógyalla](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Uzsák-Viktória-Ógyalla.jpg)
![Viderman Zsuzsanna, Marcellháza](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Viderman-Zsuzsanna-Marcellháza.jpg)
![Zsíros Viktória, Bátka](https://sziakomarom.sk/wp-content/uploads/2016/01/Zsíros-Viktória-Bátka.jpg)