Város 2018. 04. 08.

Ötven önkéntes tisztította meg a komáromi várat

Április 7-én, szombaton önkéntesek vártakarításra gyűltek össze Komáromban. A közel 50 érkezőnek a város biztosított szerszámokat és frissítőt.

Szombat reggel 9 órától indult a munka, a kaszárnya épülete melletti sáv kitakarítását tűzték ki célul az önkéntesek. A kezdeményezés a városi hivatal és a Villa Camarum összefogásával valósult meg, érkeztek fiatalok és idősebbek egyaránt. A komáromi érkezők mellett jelen voltak civil szervezetek csoportjai, a városi hivatal alkalmazottai és a komáromi Rozmaring utcai alapiskola diákjainak egy csapata. A városi hivatal biztosította a szerszámokat és a frissítőt, az önkéntesek délben gulyást is kaptak, amit a városi rendőrök készítettek el. Az érkezőket Stubendek László polgármester köszöntötte, megköszönve a segítségüket.

A takarítás során kivágták az elburjánzott növényzetet a kaszárnya épületének egy része mellett, összeszedték a szemetet, a szétszórt téglákat és köveket is összegyűjtötték. A kitakarított vonalon így egy újabb sétáló ösvény lehet a közeljövőben, ahol a látogatók mozoghatnak.

Az erődben folyamatosan zajlanak felújítási munkák, jelenleg a kaszárnya tetőszerkezetének a felújítása folytatódik, amelyre a kulturális minisztérium Obnov si svoj dom programjának keretén belül kap a város 550 ezer eurót. A munkafolyamat márciusban elkezdődött.

Képgaléria: