Kultúra 2014. 01. 04.

Programjában és időtartamában is bővül a Martosi Szabadegyetem

Időtartamában és programja sokszínűségét tekintve is bővül a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvénye, a Martosi Szabadegyetem, amely a tavalyihoz képest idén egy héttel korábban kezdődik – tájékoztatta az MTI-t pénteken a rendezvény egyik fő szervezője, a Via Nova Ifjúsági Csoport.

A Martosi Szabadegyetemet hagyományteremtő és egyúttal hiánypótló céllal, az erdélyi Tusványos mintájára tavaly rendezték meg először, s az már első évadjában a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényévé vált.

A második évad, amelynek ezúttal is a Komáromhoz közeli Martos község Feszty parkja ad otthont, idén július 9-én indul, és július 13-ig tart, azaz egy nappal hosszabb lesz mint tavaly. A rendezvény a tavalyihoz képest egy héttel korábban kezdődik, a szervezők a fellépők időbeosztásának függvényében, valamint azt figyelembe véve döntöttek az időpont megváltoztatásáról, hogy mikor zajlanak hasonló rendezvények a régióban.

A Martosi Szabadegyetem első évadjában közel száz különböző előadást, kerekasztal-beszélgetést, vitaestet, kiállítást, koncertet és más kulturális fellépést tekinthettek meg és hallgathattak végig a látogatók. A szervezők szerint a rendezvény programja idén is hasonló lesz, ám a tavalyinál nagyobb teret kívánnak adni a könnyedebb programoknak, ezen belül a kultúrának és a legfiatalabb látogatókat megcélzó műsoroknak is.

„Mind az előadások és előadók, mind pedig a rendezvényen megjelenő szórakoztató elemek tekintetében változatosságra törekszünk a műsor összeállításakor, hiszen elsődleges célcsoportunk, a fiatalság is sokoldalú, és így az idei program a tavalyihoz képest kevésbé lesz tömény” – mondta az MTI-nek Gubík László, a Via Nova ICS elnöke. Kifejtette: a szabadegyetemen sorra kerülő előadások és beszélgetések vezérfonalát ezúttal is a nemzetpolitika és a magyar közösséget érintő aktuális témák adják, s ismét teret kap az egyes felvidéki régiók bemutatása is. Mint hozzátette, a korábbinál nagyobb teret szánnak a sportnak is, ez egyebek mellett abban mutatkozik majd meg, hogy a rendezvénnyel egy időben zajló labdarúgó-világbajnokság döntő mérkőzéseit nagyméretű kivetítőn követhetik a rendezvény látogatói, akikre a témához kötődő beszélgetés is vár.

A szabadegyetem előadóinak és fellépőinek névsorát a szervezők egyelőre még nem véglegesítették, a program részleteit tavasszal kívánják ismertetni. Gubík László szerint ennek egyik oka az, hogy szeretnék, ha a látogatók a legaktuálisabb témákról hallhatnának az előadások és beszélgetések során. A rendezvény ötletgazdája azonban annyit már most elárult, hogy a tavalyi pozitív visszajelzések alapján ismét megrendezik a külhoni magyar politikusok kerekasztal-beszélgetését, és megpróbálnak tető alá hozni egy pártelnöki vitát is, ez utóbbi Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke és Bugár Béla, a Most-Híd vezetője között zajlana.

A szabadegyetem első évadjának látogatottsága és sikere felülmúlta a szervezők előzetes várakozásait, a rendezvényre tavaly több mint hétezren látogattak el.

(mti)