Mix 2018. 03. 23.

Raptől lesz hangos a ház szombaton

Március 24-én újra a rap zenéé lesz a főszerep a RÉV-ben. Az est főszervezői, a Konkoly Open Air csapata most sem adta alább a tőlük megszokott színvonalat, a magyar rap és hip hop legmeghatározóbb képviselői közül látogatnak el jó páran városunkba. 

Nem csak a rap és hip hop zenei műfajokban jártasaknak lehet ismerős az est fellépőinek névsora, hiszen mindegyikük mögött sok éves előadói és zenei tapasztalat áll. Az est sztárvendégei között lesz ugyanis Siska Finuccsi, aki még az ezredforduló előtt, 1998-ban kezdte zenei pályafutását és 9 album köthető szorosan a nevéhez. Most pedig az SF Projekt elnevezésű turnéja soron következő állomásaként érkezik városunkba. A tatabányai rapper most sem hagyja majd otthon a vele együtt turnézó társait, így Tkyd, Mikee Mykanic és DJ Arre is tiszteletét teszi városunkban, Siska oldalán.

A négyes előtt az Akkezdet Phiai rapbanda ad majd közel másfél órás koncertet. A hip hop trió tagjai (Saiid, Újonc, DJ Frequent) 1997 óta zenélnek aktívan. Annak ellenére pedig, hogy ezidáig csupán két lemezük jelent meg, mégis meghatározó szereplői a magyarországi hip hop szcénának, és lemezeiket okkal emlegetik az ország legjobbjai között.

Az estet a komáromi Arim fogja kezdeni és zárni, aki a lemezjátszók mögül felel majd a jó hangulatért. Mellette a felvidéki vonalat a szintén komáromi Sudli képviselni majd, aki portálunknak elmondta, a közönség egy kis meglepetésre is számíthat tőle az est folyamán: „Egy sokszínű, 40 perces show-val várom a színpadon a hip hop zene szerelmeseit este 10 órától. Elhangzik majd egy olyan szám is, amit közönség előtt még sosem rapeltem el, emellett pedig forgatni is fogunk a helyszínen. De a meglepetések sora ezzel még nem ér véget: az est alatt fény derül arra a titokra is, hogy kik lesznek azok az amerikai rap sztárok, akik a nyár után adnak koncertet Komáromban.” 

A teljes program: 

  • 20:00 – 22:00 Arim hiphop mix
  • 22:00 – 22:40 Dollár Sudli
  • 22:40 – 23:00 LIU s LADIES hip hop dance
  • 23:00 – 00:20 Akkezdet Phiai
  • 00:30 – 03:30 (!!!óraátállítás miatt!!!) SF Projekt: Siska Finuccsi, Mikee Mykanic, Tkyd, DJ Arre
  • 03:30 – 04:30 Arim

Belépő:
20:00 – 22:00 – 6 € / 2000forint
22:00 – 05:00 – 8 € / 2500fr

Március 24-én a RÉV-ben tehát a rap és hip hop zenéé a terep. A szervezők mindenkit várnak egy egész estés, őrületes bulira.

Az esemény a Facebookon is megtalálható.