Rémálom

Reggel minden másnak tűnik. Nyugodtabbnak. Pedig amikor felébredek, s éppen október legvégét írunk, sötét az utca, de csendesebb, mint az éjjel. Még azt sem sejtem így öt óra magasságában, vajon az éjszakai félelmek csak álmom szüleményei vagy a valóság maradványai.

Rémülten keresem minden egyes darabját a lefekvés előtti pillanatnak, s megnyugszom, mert rájövök, a hétköznap kevésbé fájó a felvillanó képeknél. Nem próbálom álomfejtésbe vágni a fejszém, megelégszem a szokásos magyarázatokkal. Olvastam Freudot, sőt, napjaink pszichológusainál is találkoztam a jelentésekkel.

Egész nap mégis különös gondolatokkal vagyok teli, értelmetlen szólamokkal, s úgy tűnik, keresném a kulcsot. Aztán másnap elfelejtem szerencsére ezt is, ahogy annyi mindent, hiszen szerencsére jól tudok aludni. Jönnek a kellemesebb képek, egy szebb világ, éjjel. Gyermekként sokszor egy-egy felelős nap előtt játszottam el azzal a gondolattal, hogy majd az álmokban valami kellemes történik. Nem így lett.

Ma is eszembe jut a dolog. Már sikeresebben manipulálom az agyam, és néha valóban úgy adódik, hogy nyugodt pillanatok, varázslatos érzések várnak rám álmaimban. A témáról az elmúlt néhány évben több „megaprodukció” készült, amelynek szereplői manipulálni próbálták az agyunkban zajló folyamatokat. Reméljük, mindez csak fikció, mert jó volna hinni, azért még van néhány pillanat, amely valóban „csak” rajtunk múlik.

(rp, Csallóköz hetilap)