Mix Dél-komárom 2022. 01. 10.

Rendhagyó módon emlékeznek a hősökre

Január 15-én szombaton 9 órakor gyalogtúra indul a Don-kanyarnál 1943-ban elesett honvédek tiszteletére. Az eseményt a dél-komáromi Endresz Csoport és a Kempelen Farkas Szakközépiskola honvéd kadét programja közösen szervezi.

Az túra a dél-komáromi Jókai térről indul, majd Monostori hídhoz, annak is a déli hídfőjéhez tart a menet, hogy aztán a Duna-parton végigsétálva jussanak el a koppánymonostori Ifjúsági táborig. A teljes táv mintegy 10 kilométer.

A szervezők minden résztvevőt zsíros kenyérrel, teával várnak. A túrát teljesítők emléklapot kapnak.

A Don-kanyar

A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941/1942-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldték harcolni. A hadsereg 1943 januárjában a Voronyezs körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek, és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. A Főparancsnokság és az ország vezetésének mozgástere a katasztrófa elkerülésére teljesen beszűkült.

Szólj hozzá!