Sport 2017. 11. 14.

Ritmikus sportgimnasztika verseny zajlott a hétvégén

Tizenkét egyesület 225 versenyzője mutatta meg tehetségét ritmikus gimnasztikában a KVSE szakosztálya által szervezett Komárom kupán. Az országos megmérettetés zsűrije pontozta a technikai tudást, a művészi hatást és a kivitelezést.

„Két évvel ezelőtt szerveztük meg először a Komárom kupát elsősorban azért, hogy a hazai versenyzők helyi közönség előtt mutathassák meg tudásukat. A versenyre azóta minden ősszel és tavasszal sor kerül. Egyre nagyobb az érdeklődés, vannak visszatérők, de sok új versenyzővel is találkozunk” – mondta a KVSE ritmikus gimnasztika szakosztályának vezetője és a verseny szervezője, Kovács Ágnes.

A Sportcsarnokbeli november 11-i kupán 12 egyesület képviseltette magát, érkeztek a vidéki klubokból és a fővárosból is, míg a KVSE 50 versenyzője mérettette meg magát szabadidős sport kategóriában és harmadosztályban. A legfiatalabb 2012-es születésű, a legidősebb 17 éves volt.

Kovács Ágnestől megtudtuk, hogy a ritmikus gimnasztika összetettsége miatt nemcsak a mozgást tökéletesíti, de hatással van az agyi képességekre is.

Amellett, hogy a lányok komoly sportteljesítményt visznek véghez, látványos élményt is ad a ritmikus gimnasztikát körülvevő csillogás. Érdemes már óvodás korban elkezdeni az edzést” – emelte ki a szakosztály vezetője.

Aki szeretne csatlakozni, az megteheti a csapat facebook oldalán.

Képgaléria:

IMG 4651 Custom IMG 4652 Custom IMG 4655 Custom IMG 4657 Custom IMG 4667 Custom IMG 4669 Custom IMG 4680 Custom IMG 4689 Custom IMG 4690 Custom IMG 4695 Custom IMG 4696 Custom IMG 4699 Custom