Város 2017. 11. 03.

A városfejlesztési terv azonnali elfogadására szólít fel a komáromi polgárokból álló csoportosulás

November 2-án a komáromi Kortina éttermben tartott sajtótájékoztatót az a helyi kis-és középvállalkozásokból, vállalatvezetőkből és polgárokból alakult informális társaság, mely a város új területfejlesztési tervének elfogadását szorgalmazza.

Józsa Lajos, a társaság szóvivője elmondta, hogy két éve zajlik az új területfejlesztési terv vitája, a kerülőút kapcsán kialakult bizonytalanság számos fejlesztésnek lehet gátja, mivel határozatlan ideig tolódhat a végső döntés. Az elkerülő út megépítését gazdasági szempontból is nagyon fontosnak tartják, ezért annak elfogadása kulcsfontosságú. A tájékoztatón elhangzottak alapján a tervezet elfogadása az egész város fejlődését szolgálná, elutasítása esetén pedig új munkahelyek létesítését és beruházásokat akadályoznának meg. A sajtótájékoztatón bemutatott tervek szerint közel 60 millió eurós fejlesztések várhatóak a terv elfogadásának köszönhetően, mely akár 700 új munkahely létrejöttével is járna.

A sajtótájékoztató során bemutatott területrendezési terv fejlesztései közül a következők kapták a legnagyobb hangsúlyt:

  • 1, Komáromi ipari park (egykori Hydrostav): a változások a terület egészének fejlesztését célozzák meg, olyan bevásárló központok jelenlétével, mint a Merkury Market, Lidl, vagy az OC Korzo.

Korzo s.r.o. – OC Korzo megvalósításának szándéka 2,5-3 milliós beruházással járna és nagyjából 25 új munkahellyel.

PPK – beépítésre váró ipari telkek 10-12 millió eurós beruházással és 150 új munkahellyel.

  • 2, Újvári úton található telkek: a telkek ipari funkcióvá való megváltoztatása nagyjából 45 millió eurós beruházással, melynek eredményeként 400-500 új munkahely létesülne
  • 3, Wallton Residence Park – Gadóc: 7,5 millió eurós beruházás és 70 új munkahely
  • 4, LS REAL s.r.o.: A ZF Slovakia autóipari cég komáromi üzemének létrehozása, melyről ITT már beszámoltunk. 1,5-2 milliós beruházással és több, mint 150 új munkahellyel.
  • 5, SOHO Park – Gadóc: 9-10 milliós beruházás, 2-3 évre szóló 70 új munkahellyel

A beérkezett fejlesztési tervek száma eléri a 100-at is, amelyből 50 olyan cégek beadványa, akik komoly beruházásokat terveznek végrehajtani és a területrendezési terv elfogadására várnak.

A tájékoztatón ezután kiemelésre kerültek az elkerülő út legnagyobb előnyei, így például a szmogszennyezettség csökkenése, a városi közlekedés felgyorsulása és biztonságosabbá tétele és új munkahelyek létrejötte.

Végül pedig három lehetőséget vázoltak fel a döntés végkimenetelét tekintve. Ha a testület elfogadja az új területrendezési tervet, azzal mindenki nyer, hiszen a beruházásoknak köszönhetően fejlődik a város. Ha elutasítják az új tervezetet, senki sem nyer és elmaradnak a fejlesztések. Amennyiben pedig elhalasztják a döntést, azzal pedig csak tovább húzódik a kérdés megválaszolása, anélkül, hogy előbbre jutnának a felek.

Varga Ferenc a tájékoztató végén bemutatta a társaság felhívását, amelyet csaknem 50 vállalkozó írt alá, a jövőben pedig át szeretnék nyújtani a képviselőknek.