Sport 2016. 12. 19.

Seishin karate: Ismét sikeres évet zártak

A Seishin Karate Klub Ekecsen rendezte meg hagyományos évzáróját, amelyen több mint 100 fő vett részt. A program délután két órakor kezdődött, először barkóbáztak, majd kártyajátékot játszottak. Hat órakor kezdődött a 2016-os év kiértékelése. A rendezvényt Seishin Karate Klub vezetője Markovics János nyitotta meg, majd egy kis beszámoló tartott az idei évről.

A klubnak sikerült a létszámát 200 főlé tornázni. Jelenleg 14 helyszínen tartanak edzéseket: Keszegfalván, Ekecsen,  Nemesócsán, Dunaszerdahelyen, Ekelen, Nagymegyeren, Vásárúton, Egyházgellén, Várkonyon, Aranyoson, Megyercsen ,és Siposkarcsán, Szerván és Komáromban. Összesen 15 versenyen vettek részt (ebből 5 hazai és 10 külföldi) ami nagyon soknak számít. Ezek közül ötöt a Seishin Karate Klub szervezett, Ekelen, majd Ekecsen, Vásárúton,  Keszegfalván, és Dunaszerdahelyen. A klub összesen 72 arany 99 ezüst, és 110 bronzérmet gyűjtött. Ebből kiemelkednek azok, akik lengyel, horvát, szlovák valamint cseh bajnoki címeket is szereztek.

Egész éves munkájukért köszönettel tartozunk klubunk edzőinek: Hupian Kristínának, Kocsis Lászlónak, Bíró Mihálynak és Bíró Balázsnak. Továbbá azoknak akik a 2016-os évben besegítettek az edzéstartásban: Trenčík Nikolasnak, Markovics Ádámnak, Kagyerják Tamásnak, Vígh Viviennek és Fodor Gergőnek.

Külön jutalmazták azt a 84 karatékát, akik az edzések 70%-án jelen voltak. Majd azokat díjazták, akik három vagy több versenyen képviselték a klubot – összesen 68 karatékáról van szó.

Az egész évet összesítve díjazták azt is, kinek sikerült a legtöbb arany, ezüst, illetve bronzérmet gyűjtenie a pontrendszeres küzdelmekben:

A lányoknál 13 éves korig: 1.Miklós Noémi (Vásárút) 2.Vígh Lara (Nagymegyer) 3.Nagy Rebeka (Dunaszerdahely)

Fiúknál 13 éves korig: 1.Nagy Róbert (Ekecs) 2.Hájas Kornél (Dunaszerdahely)  3.Öllös Hunor (Dunaszerdahely)  3.Borbély Barnabás (Dunaszerdahely)

 Akik a legtöbb aranyérmet gyűjtötték full kontaktban:

1.Rózsa Anna (Dunaszerdahely)  2.Vígh Vivien (Ekecs)  3.Jakab Adrienn (Csallóközaranyos)

1.Kósa Tamás (Dunaszerdahely) 2. Szabó András (Ekel) 3.Markovics Ádám (Keszegfalva)

Külön díjazták még két felnőtt versenyzőnket full kontaktban: Hupian Kristínát (Keszegfalva), és Kagyerják Tamás (Ekecs)

Az év szamurája díjat Kósa Tamás (Dunaszerdahely) kapta aki az elmúlt időszakban szinte az összes versenyt megnyerte amin elindult, és már ötödik éve kitartóan jár edzésekre.

Az év legharcosabb amazonja Rózsa Anna (Dunaszerdahely)  aki idén az összes versenyen első helyet szerzett, és rengeteget fejlődött a 2016-os évben.

Kovács Kata Zsófia emlékdíjatt kapott Borbély Barnabás (Dunaszerdahely) amit minden évben az egyik legszorgalmasabb diáknak ajánlott fel Zsófi édesanyja Mártika.

Majd végül Markovics János a klub vezetője megköszönte mindazok segítségét, akik nélkül az idei év programjait nem tudtuk volna lebonyolítani. Az önkormányzatoknak, akiknek anyagi támogatása nélkül nem tudna a klub megfelelően működni; és a szülőknek, akik fáradhatatlanul jönnek, és támogatják a klubot.

 Sensei Markovics János 3.dan
Club Manager – Seishin Karate Club

amazon
Az év legharcosabb amazonja Rózsa Anna
barnabas
Kovács Kata Zsófia emlékdíjatt kapott Borbély Barnabás
fiuk-full-kontakt
A legtöbb aranyérmet gyűjtötték full kontaktban: 1. Kósa Tamás, 2. Szabó András és 3. Markovics Ádám
fiuk-pontrendszer
Pontrendszerben a legtöbb érmet gyűjtött fiúk 13 éves korig: 1. Nagy Róbert, 2. Hájas Kornél, 3. Öllös Hunor, 4. Borbély Barnabás
lanyok-full-kontkat
A legtöbb aranyérmet gyűjtötték full kontaktban: 1. Rózsa Anna, 2. Vígh Vivien és 3. Jakab Adrienn
lanyok-pontrendszer
Pontrendszeres küzdelmekben a legtöbb pontot gyűjtötték: 1.Miklós Noémi, 2.Vígh Lara, 3.Nagy Rebeka (Dunaszerdahely)
segedezok
Segédedzők
szamuraj
Az év szamurája Kósa Tamás
szulok
Szülők
valogatott-versenyzok-2016
Válogatott versenyzők