Sport 2016. 10. 17.

Seishin gála Kovács Kata Zsófia emlékére

Immár harmadik alkalommal, Dunaszerdahelyen rendezték meg a Nemzetközi Seishin Gálát. A verseny új nevet is kapott Kovács Kata Zsófiáról, aki a klub oszlopos tagja volt, és nyáron vesztette életét, máig nem tisztázott okok miatt. A klub ezzel a minden évben megrendezett emlékversennyel szeretné megőrizni Zsófi emléket, aki fél életét a karatéval töltötte, és kitartása példamutató a többi karatéka számára is!

A megnyitó egy perces néma csenddel kezdődött Zsófi tiszteletére. Majd a csendet kedvenc zenekara törte meg a Phoenix RT, akik a Nélküled című számot játszották el, szívszorító volt. Köszönet Puss Tamásnak és Kálmán Ákosnak, hogy eljöttek!

4

Majd Zsófi édesanyja Kovács Mártika szólt pár szót, melyben kifejezte köszönetét a verseny létrejöttéért, és hangsúlyozta mennyit jelentett Zsófi számára az, hogy karatézhatott, ez töltötte ki az életét.

2

A versenyre közel 200 fő nevezett 13 klubból, 2 országból (Magyarország és Szlovákia). A Seishin Karate Kluból összesen 82 nevezés érkezett, ebből 50 kezdő, és 32 haladó kategóriában.

5

A versenyt Karaffa Attila (Kulturális és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke) nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent versenyzőket és szülőket, valamint megköszönte hogy Dunaszerdahely város adhat helyszínt ennek a nagyszerű rendezvénynek. Majd Méry János a Via Nova képviseletében szintén köszöntötte a jelenlévőket. Az MKP elnöke Menyhárt József is rövid beszédet mondott melyben kiemelte a küzdősportok jellemfejlesztésének fontosságát. Jelen volt még Polák László Ekecs község polgármestere, és Samu István a Taiyo Karate Klub képviseletében.

5a

Ez után Markovics János (Seishin Karate Klub vezetője) megköszönte a város vezetésének, a szponzoroknak,  és a szülőknek hogy támogatták ennek a nagyszabású rendezvénynek a létrejöttét. Továbbá a klub edzőinek Hupian Kristínának, Kocsis Lászlónak,  Bíró Mihálynak, Bíró Balázsnak, Kagyerják Tamásnak kitartó munkájukat. A megnyitó után a küzdelmek négy küzdőtéren zajlottak.  A gyerekek nagyon lelkesen, és színvonalas küzdöttek. Külön dicséret illeti az edzőket a felkészítésért.

5b

Seishin Karate Klubból 11 fő szerzett első helyet.

Első helyezettek kezdő kategóriában:
Nagy Rebeka, Hájas Kornél, Tóth Fábián, Almási Orsolya (Dunaszerdahely), Nagy Kristóf (Nemesócsa), Miklós Noémi (Vásárút), Forgács Armand (Ekel)

Első helyezettek haladó kategóriában:
Rózsa Anna (Dunaszerdahely), Szabó András, Szabó Bálint (Ekel), Vígh Vivien (Ekecs)

A Taiyo karate klub különdíját a legtechnikásabb versenyzői díjat Rózsa Anna (Dunaszerdahely) kapta, aki mindkét küzdelmét ipponnal nyerte.

Mindenkinek köszönet a segítségért a verseny lebonyolításában. Még két nagy verseny vár a Seishin Karate Klub harcosaira. Az első Budapesten a Világkupa, a második pedig az Európa Bajnokság Szófiában november végén.

1 1a 3 5c-klub-edzoi 5d-eb-indulok-bulgaria 7 8