Mix 2018. 02. 07.

Selyés sikerek a matematikaolimpián

A komáromi Selye János Gimnázium diákjai már ebben a tanévben is több értékes helyezést, díjat szereztek a regionális előkészítő jellegű matematikaversenyeken, amihez most egy újabb is társult.

A felsőbb évfolyamok tanulói számára a tanév kicsúcsosodása mindenképpen a matematikaolimpia A kategóriájának kerületi versenye volt, melyet a középiskolások 3-4. évfolyama számára rendeztek Nyitrán. Ezen a versenyen az iskolát 10 tanuló képviselte a 44 résztvevő között. A verseny eredménye nagy örömre adott okot az intézmény falain belül, hiszen összesen 14 eredményes megoldó közül heten kerültek ki a gimnázium tanulói közül, többen is igen előkelő helyen végeztek: Markó Anna Erzsébet 2., Csaplár Viktor 5., Klučka Vivien és Pszota Máté pedig 6. lett.

A diákok sikereiben nagy érdeme van a felkészítő tanároknak: Horváth Katalin, RNDr. Bukor Emőke, RNDr. Édes Erzsébet, PaedDr. Horváth Fél Szilvia.

A tanulóknak a továbbiakban is hasonlóan szép sikereket kívánunk a tanulmányi versenyeken.

Közös fénykép a felkészítő tanárokkal – felső sor: RNDr. Édes Erzsébet, Jánosdeák Márk, Pszota Máté, Šiška Dávid, Bukor Benedek, RNDr. Bukor Emőke; alsó sor: Czibor Dóra, Klučka Vivien, Markó Anna Erzsébet, Horváth Katalin.

-ft-