Slam Poetry: Vágjuk bele a világ képébe, amit gondolunk!

Úgy mentem el a júniusi, komáromi Jókai Napok Slam Poetry estjére a RÉV-be, hogy fogalmam se volt, mire számítsak. Előtte persze már olvastam róla ezt-azt: hogy ez szabad verselés, afféle modern költészeti stílus, ahol a komoly mondanivaló keveredik a humorral, szójátékkal. Néha még rímel is – de ez nem igazán fontos. De akkor mi lehet ez?

Nos az első „félidőben” – bevallom töredelmesen – rettenetesen untam az egészet. Csak a vállamat vonogattam, fitymállóan húzogattam a szám: hát ez aztán nem nagy valami… Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy szabályosan berántott az egész. Magam se tudom pontosan, mikor, és mi ragadt annyira magával: a szövegek? Vagy az, ahogy előadták őket? Vagy talán maga a hangulat, az a fiatalos lendület, gúny, irónia, fájdalom, cinizmus, röhögés, szerelem és minden – minden, amire még emlékszem 17-25 éves koromból? A nyers, megfaragva is faragatlan szavak, amivel mintha azt szeretnék üzenni: ellentmondást nem tűrve, most, azonnal vágjuk bele a világ képébe amit gondolunk!

Bárhogy is legyen, kíváncsi lettem erre a világra, úgyhogy meg is kérdeztem három ismert komáromi slammert. Melecsky Kristóf a Selye János Gimnázium harmadikos, György Ádám győri Nyugat-Magyarországi Egyetem másodikos hallgatója. Laboda Róbert pedig – városunk fő slammere – a Munka Utcai Alapiskola tornatanára, az ottani Pogácsakedvelők színjátszókör vezetője, valamint költő, hiszen nemrég jelent meg első verseskötete az Athenaeum könyvkiadó gondozásában.

Mikor találkoztatok először a Slam Poetryvel?
MK és GYÁ: Már egy ideje figyelgettük a dolgokat a neten. Régóta ismerjük egymást, szavalóversenyekről, színjátszókörből – és jó barátok vagyunk. Mivel közös a zenei ízlésünk, együtt nézegettük azokat a videókat, amelyek a slam poetry-hez vezettek… Ugyanis az egyik kedvencünk az Akkezdet Phiai underground hip-hop trió. Nos ennek a két tagja, Saiid (Süveg Márk) és Újonc (Závada Péter) a Slam Poetry egyik magyarországi felkarolói voltak. (A műfaj a 80-as években indult hódító útjára Amerikából, Magyarországon 2006-ben jelent meg, a Felvidéken pedig először Dunaszerdahelyen rendeztek ilyen estet 2012 decemberében.) Nagyjából három éve kezdett érdekelni minket a slammelés, de színpadra csak tavaly álltunk először: Kristóf márciusban, Komáromban, Ádám pedig egy hónappal később, Győrben. Mindkettőnket Laboda Robi biztatott.
LR: Két évvel ezelőtt Komáromban volt egy Slam Poetry est, ami annyira behúzott, hogy azonmód ki is álltam a pódiumra… Persze, tudni kell, hogy a színpad nem áll messze tőlem: fiatal korom óta színjátszózom. Másrészt pedig ekkor már régóta kokettáltam a műfajjal. Faragtam is két verset (slam-szöveget), amit elő tudtam adni. Visszatekintve igen-igen rossz szövegek voltak… Később a kukába is kerültek.

Egyébként mi van előbb: vonzalom a versírás iránt, amivel később kiálltok a színpadra? Vagy ellenkezőleg: annyira érdekel a slammelés, hogy emiatt kezdtek verseket faragni?
LR: Elsősorban le kell szögezni: egy slam szöveget nem lehet egy lapra helyezni egy verssel. Egyszerűen nem működik olvasva – csak előadva jó. Nagyon ritkán fordul elő, hogy versként is megállja a helyét. Éppen ezért egy slammer sikere nagyjából 60%-ban az egyéniségén, pontosabban az előadói képességén, színészi vénáján múlik, és csak 40%-ban a szövegen. De hogy a kérdésre is válaszoljak: engem a slam vezetett a versek írásához. És még egy érdekesség: amíg egy jó slam-szöveg néhány óra, esetleg nap alatt megfogalmazódhat egy emberben, addig egy jó vers hónapokig érlelődik. Sokkal nehezebb verset írni.
MK: Már a slammelés előtt is írtam verseket – de őszintén szólva nem volt sok értelmük. Nem voltak összeszedettek, nem tartalmaztak olyan jó gondolatokat, amelyeket érdemes lett volna átadni. Amióta slammelek, érzem, ahogy fokozatosan formálódnak, csiszolódnak a szövegeim, a verseim.
GYÁ: Engem, akárcsk Robit, a Slam Poetry vezetett a versírásához. Miután megfogalmazódott bennem egy-kettő, megmutattam őket Robinak. Bíztatott, így hát kezdtem jobban elmélyülni a műfajban. Szintén azt érzem, hogy fokozatosan fejlődök, mind szövegírás, mind az előadásmód terén. Rengeteget tanulok a többi slammertől is.

Valljuk be: a mai fiatalság nemigen olvas verseket. (Sőt, már az én korosztályom, a harminc-negyven évesek se.) A Slam Poetry mozgalomnak köszönhetően meg gimisek és fősulisok tömegei kezdenek el verseket írni, feltételezem, ezáltal olvasni is. Ma is tele volt a RÉV…
LR: Tény, hogy azok a gyerekek vagy felnőttek, akik eljönnek egy ilyen estre, lépésről lépésre közelebb kerülnek az irodalomhoz. Úgy látszik, az ember valahol a lelke mélyén mégiscsak igényli a rímeket… Persze, a ma generációja más, mint az előzőek: őket a Slam Poetry fogja meg. Benne találja meg a mai kor pezsgését, életérzését.

Mit szerettek legjobban a slammelésben?
LR: Egyértelműen a szabadságot. Ez egy olyan közeg, ahol bátran elmondhatok mindent, amit érzek, gondolok a világról. A rosszat, a keserűt – de a jót, a vicceset is. Ezt a legtöbb helyen nem engedhetem meg magamnak. De itt, 3 perc 15 mp-ben fontossá tudom tenni a közönség számára az én kis dolgomat, ami éppen aktuálisan feldob vagy zavar.
GYÁ: Alapiskolás korom óta járok szavalóversenyekre, de az egy egészen más hangulat. Ugyanis ott nem a saját, hanem valaki más gondolatait adom elő. A szavalóversenyeken a végén már nem izgultam, itt viszont rettenetesen! Vajon mit fognak szólni mások a véleményemhez, a szövegemhez? A reakció őszinte, és azonnal érkezik: taps, fütty, vagy pontok formájában. És ha nem jön be a poén? Nincs mit tenni – el kell tudni fogadni a negatív visszajelzést is. Ez nem mindig könnyű.
MK: Pont ez az: a slammelés egyrészt jelent egyfajta szabadságot. Másrészt pedig nagyon szeretem benne a közösséget. Annyira nagy alázat és őszinteség kell az egészhez! Itt mindenki elmondhatja a véleményét, és azt mások meg is hallgattják. A Slam Poetry egy olyan mozgalom, aminek a tagjai kíváncsiak egymásra, és megtisztelik egymást a figyelmükkel. De aki éppen a színpadon áll, annak is meg kell tisztelnie a másikat: alaposan át kell gondolnia, mondanivalóját milyen formába önti.

Mi a nehezebb: vidám, vagy komoly szöveget írni?
GYÁ: Attól függ, milyen hangulatunk van. De mindkettőt nehéz megfogni. Hogy is tereljük a témát olyan kontextusba és helyzetbe, hogy érdemes legyen vele három percre kiállni? A komoly azért nehéz, mert el kell érnem, hogy a téma mélyre tudjon hatolni mások lelkében, hogy olyan érzést keltsen, hogy hú, azta… De humoros szöveget is nehéz írni. Mert mi az, amin nevetni fognak? Vajon bejön a poén? Ezért a slammelés kicsit olyan, mint az orosz xt. Ki tudja, melyik „golyóval” fogom főbe lőni magam? Velem már megesett, hogy a reakció negatív volt – na, az szörnyű érzés. Nem volt elég időm egy szövegre, és bizony nem arattam sikert. Fél évet kellett várni ahhoz, hogy jobban megérjen bennem, itt-ott ki kellett húzni, amott át kellett írni. És legközelebb sikerült.

Ádám és Kristóf, ti kettesben is fel szoktatok lépni…
MK: Volt egy ötlet, hogy négyesben induljunk el egy magyarországi bajnokságon, sajnos nem jött össze. Aztán az egyik barátunk beszélt rá minket a kettes formációra. Poénból döntöttünk úgy, hogy Chrumky és Tyčinky lesz a nevünk – végül is a mi felvédéki életünk „gasztronómiai kultúrájához” ez is hozzátartozik. A formációval idén bejutottunk a magyarországi országos Team Slam Poetry döntőjének élmezőnyébe.

Egyénileg mi volt a legnagyobb sikeretek?
MK: Egyénileg is bejutottam a döntőbe ugyanezen a helyen.
LR: Én pedig harmadik lettem ugyanitt, ezen kívül a Örkény Színházban tartott Slam Poetry bajnokságon az első lettem. De nyertem már meg párszor egy-egy nívós magyarországi klubestet is.

Robi, a slam-szövegek írásától eljutottál a költészetig: nemrégiben jelent meg első versesköteted. Milyenek a visszajelzések?
LR: A Túlzások című kötetben teljesen más versek olvashatók – mint ahogy azt már fent mondtam, a slam-szövegek csak előadva jók. Szerencsére a visszajelzések nagyon pozitívak: jelenleg a második helyen áll a kortárs líra eladási listáján.

Mi az a slam poetry?
A Slam Poetry a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj, a Spoken Word versengő formájaként, Marc Kelly Smith („Slampapi”) kezdeményezésére. Ez egy modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos.
Nem versfelolvasás, mert első hallásra is érthető a szöveg és többnyire fejből mondják, színpadi elemekkel tarkítva. Nem színházi előadás, mert nincs előzetes forgatókönyv, bárki felmehet a színpadra. Nem rap, mert nincs alatta zene és nem is szükséges a kötött ütemes lüktetés.
Kicsit mégis rap, mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől, hétköznapi embereknek. Kicsit mégis színház, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket is bevethetik. Kicsit mégis vers, mert többnyire van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek. Ez egy kötetlen stílus, amiben az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson!

Hübschné Dráfi Anikó