Város 2014. 04. 04.

Szabálysértések sora mellett lopott is

Nem tartotta magánál vezetői engedélyét és az általa vezetett jármű fogalmi engedélyét az 51 éves Gy. János, akit 2014. április 3-án állítottak meg a rendőrök Dél-Komáromban. A férfi iratainak ellenőrzésekor újabb és újabb okok merültek fel, melyek miatt az egyenruhások előállították őt a Komáromi Rendőrkapitányságra.

A járőrök a kocsi ellenőrzésekor kiderítették, hogy azt ideiglenesen kivonták a közúti forgalomból, a vezető ellen pedig lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki a Komáromi Rendőrkapitányság.

Gy. János egy 2011-ben történt bűncselekmény gyanúsítottja. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 51 éves komáromi férfi 2011. augusztus 1-jén veterán traktoralkatrészeket tulajdonított el egy komáromi telephelyről. A magánterületre a betonkerítésen átmászva jutott be. Az ellopott tárgyakat és a tettest másnap megtalálták a rendőrök. Gy. Jánost gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon engedték.

Később a nyomozók újból szerették volna meghallgatni a férfit, de az idézésekre nem jelent meg, a megadott címeken nem találták őt a rendőrök. Ezért rendelték el a körözését. Gy. Jánost, elfogását követően, a Komáromi Rendőrkapitányságon újból kihallgatták, az általa elkövetett szabálysértések miatt pedig feljelentették a rendőrök.

lopás 22

(forrás és fotó: police.hu)