Mix Dél-komárom 2020. 08. 31.

Szigorításokkal, de továbbra is át lehet kelni a határon

Folyamatosan ülésezik a (dél-)komáromi Helyi Operatív Bizottság, elemezve a koronavírus járvány kapcsán kialakult jelenlegi helyzetet.

Addig is fontos információ a határhelyzettel kapcsolatban, hogy a legfrissebb hírek alapján a 30 km-es körzeten belül élők számára továbbra is korlátozás mentesen és mindenféle munkáltatói igazolás nélkül szabadon átjárható marad a határ azzal, hogy az átlépést követően 24 órán belül vissza kell térni az adott országba.

Komárom esetében tehát, tipikus kishatár forgalomról beszélhetünk, amely alapján a magyar és a szlovák állampolgárok 30 km-es körzeten belülről továbbra is szabadon közlekedhetnek a határon, legfeljebb 24 órás időtartamon belül. Az erre vonatkozó formanyomtatvány vélhetően interneten is elérhető lesz, de a határon is pillanatok alatt kitölthető majd.

(komarom.hu)