Kultúra 2016. 05. 06.

„Színház az egész világ”

De legalábbis színházi előadás a világ bármely nyelvén előadható.

Erről bizonyosodhattak meg a komáromi Selye János Gimnázium diákjai a Nyitrai Konstantín Filozófus Egyetem német és angol tanszéke által immáron 24-ik alkalommal megrendezett „Színházi fesztivál”-on április 22-én, ahol általános és középiskolások adtak elő saját darabjaikat.

A fesztivál lényege, hogy egy adott témán belül, ami idén a KALAND volt, a csoportok brainstorming (ötletelés, ötletgyűjtés) módszer segítségével maguk találják ki a színi előadásokat. Csapatépítő jellege van a kivitelezés részének, ahol mindenkinek ki kell vennie a részét a munkából. Nem kis feladat egyszerre rendezőként, forgatókönyv- és szövegíróként, díszlettervezőként, sminkesként, fodrászként és nem utolsó sorban színészként boldogulniuk a 10-18 év közötti diákoknak.

A fesztivál minden évben három napig tart. Mi a pénteket választottuk a program nyelvi változatossága miatt. Elsőként rögtön az érsekújváriak Kriminacht című darabját tekinthettük meg német nyelven. Ezt követte a párkányiak spanyol, majd ugyanezen iskola orosz nyelvű előadása. Bár gimnáziumunkban oroszt nem oktatunk, a ügyes kis színjátszók segítségével megértettük eme darab cselekményét is. Végül, de nem utolsó sorban, a fesztivál fő nyelve, az angol következett. Nem kevesebb, mint hat darabot adtak elő a különböző iskolákból érkezett tanulók.

Mi, idén először, csak közönségként vettünk részt ezen a rendezvényen, de diákjaink már a hazafele vezető úton is lelkesen tervezgették, hogy jövőre mivel rukkolhatnánk mi elő. Őszintén reméljük, hogy lelkesedésük kitart a fesztiválig.

A rendezvény lényege, hogy összekösse a kultúrát a nyelvvel, és meggyőzze a diákokat arról, hogy a nyelvtanulás nemcsak száraz nyelvtanból és szavak magolásából áll, hanem játékosan, vagy ez esetben művészien is elsajátíthatóak az ismeretek. Úgy érzem, célt ért ez az üzenet.

Soraimat pedig diákjaink szavaival zárnám: „Jövőre mi is megmutatjuk, mit tudunk….” Úgy legyen! 🙂

-Musitz Marietta-

Színház1 Színház2 Színház4